Gazdaság

Tízezreknek fizeti vissza a pénzét az OTP

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa által elfogadott kötelezettségvállalásnak köszönhetően az OTP több tízezer ügyfélnek fizeti vissza pénzét. A bank ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanújával indult versenyhatósági vizsgálat többek között azért, mert egyoldalúan megemelték a lakáshitelek kezelési költségét.

Az eljárás azért indult, mert az OTP Bank a lakáskölcsönök végtörlesztési díját 2005 nyarán egyoldalúan, a szerződéskötéskor rögzítetthez képest jelentősen megemelte, amely gazdasági erőfölényes helyzet esetén felveti a tisztességtelen, visszaélésszerű piaci magatartás valószínűségét.

Egyes lakáskölcsönök esetében ez akár a szerződéskötéskor hatályos 0 százalékos díj 3,6 százalékra emelkedését eredményezhette olyan ügyfelek esetében, akik a futamidő előtt szerették volna kölcsönüket részben, vagy teljes egészében visszafizetni. A kilépési költségek megemelése után az OTP Bank megváltoztatta a hitelek kezelési költségét: az addig érvényes havi 9000 forintos maximum helyett valamennyi ügyfelével szemben 2 százalékos kezelési költséget érvényesített, amelynek következtében számos ügyfél törlesztő részlete emelkedett jelentős mértékben.


Egyoldalúan emelt a bank

A GVH aggályai szerint az OTP Bank magatartása alkalmas lehetett a piaci verseny torzítására, korlátozására. A kilépési költségek egyoldalú megemelése egyrészt többletterheket jelentett a fogyasztóknak, másrészt megnehezítette, hogy hitelüket egy esetlegesen kedvezőbb hitellel kiváltsák, helyettesítsék.

A megnövekedett kilépési költségek a hitelkiváltás egyéb költségeivel együtt azt eredményezik, hogy a fogyasztók még egy jelentős áremelkedés esetén sem tudnak más termékre váltani. Ráadásul a jelenlegi ágazati szabályozás értelmében a szerződésnek az ügyfél számára hátrányos egyoldalú módosítása esetén mindössze 15 napos hirdetményi kézbesítést ír elő a változás hatályba lépéséhez.

Büntetés helyett visszafizetés

Az OTP, vitatva a jogsértést, költségeinek emelkedésére, továbbá az ágazati szabályozás előírásait maximálisan tiszteletben tartó jóhiszemű magatartására hivatkozott. A GVH által lefolytatott vizsgálat következtetéseit megismerve azonban vállalta, hogy azon ügyfeleknek, akik a megemelt elő-, illetve végtörlesztés mellett törlesztettek, visszatéríti a különbözetet.

E mellett azoknak, akiket a módosulás hátrányosan érintett, átmeneti időre lehetővé teszi, hogy az eredeti szerződéses feltételek mellett elő-, illetve végtörlesszék hitelüket. Az OTP Bank és ebben az esetben az OTP Jelzálogbank vállalta azt is, hogy visszaállítja a havi kezelési díj plafonját, visszatérítve ügyfeleinek a különbözetet. A következő kezelési költség emelkedés előtt pedig mindenkit előzetesen, személyesen értesít, 90 napot hagyva a régi szerződésből való kilépésre.

Külföldön bevett gyakorlat

A versenytörvény szerint kötelezettségvállalással abban az esetben szüntethető meg az eljárás, ha a közérdek hatékony védelme ily módon biztosítható leghatékonyabb módon. A külföldi versenyhatóságok által is gyakran alkalmazott eljárás lezárási mód előnye, hogy a feltárt versenyproblémát az érintett vállalkozás közreműködése mellett gyorsabban és hatékonyabban lehet orvosolni.


A végzés nem állapítja meg a versenytörvény megsértését, az abban foglalt kötelezettségek teljesítését a GVH utóvizsgálatban ellenőrzi. Amennyiben a vállalkozás megsértené a kötelezettségvállalásait, úgy ezért érdemi bírsággal sújtható, s egyben a korábban vizsgált magatartására újabb versenyfelügyeleti eljárás indítható.

Hét napja megbüntették őket


A bankot november 30-án megbüntette a GVH, amikor 200 millió forintos bírság megfizetésére kötelezték őket. A példátlan nagyságú büntetést azzal indokolta, hogy az OTP nem változatott hitelkártyáit népszerűsítő, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas hirdetésein, pedig korábban a GVH már figyelmeztette őket.

Az OTP a november 30-i büntetést megalapozatlannak ítélte, és azt is közölték, hogy fellebbezést nyújtanak be ellene.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik