Üzleti tippek

A válság elérte a TV2-t

Átszervezésre és létszámleépítésre készül a gazdasági válság miatt a TV2.

A „racionalizálás” során a társaság átszervezi a hírműsorait gyártó részleget, és 35 munkatársától válik meg a nap folyamán a TV2 cégcsoport, amely a ProSiebenSat.1 anyavállalat révén amerikai befektetőcégek tulajdonában van, és jelenleg 538 főt foglalkoztat – tudatta a TV2 közleményben.

Mint írták, a racionalizálás másik lépéseként a TV2 nem nevezett ki hírigazgatót az október közepén távozott Pánczél Andrea helyére, hanem a csatorna hírműsorainak tartalmáért felelős, Bárdos András által vezetett főszerkesztőséget a Gyöngyössy Bence által irányított programigazgatóság alá helyezte a szervezeti struktúrában.

„A TV2 cégcsoport jelenlegi működése stabil és profitábilis, ezekre az intézkedésekre azért van szükség, mert fel kell készülnünk egy olyan jövőre, amit valójában nem igazán ismerünk, hiszen senki sem tudja a válság mértékét és azt, hogy meddig fog tartani” – mondta a közlemény szerint Várdy Zoltán, a TV2 vezérigazgatója.

Nem épít le, de nem is vesz fel a rivális

A TV2 azok után adtak ki közleményét, hogy a Napi Gazdaság mai számában hosszabb interjú jelent meg a társaság vezérigazgatójával, Várdy Zoltánnal. Ebben a vezető azt is elmondta, több száz milliós megtakarítást jelent a leépítés.

A konkurens kereskedelmi csatorna nem tervez hasonló lépést. Rényi Ádám, az RTL Klub kommunikációs igazgatója a Marketing és Média megkeresésére elmondta, hogy náluk egyelőre nincs szó elbocsátásokról, viszont a cégnél dolgozó munkatársak száma sem nőhet.

Jövőre képeznek

Annak ellenére, hogy a TV2 átszervezésre készül jövő év elejétől TV2 Akadémia képzést indít. A jól teljesítő diákokat pedig álláslehetőséggel kecsegteti a kereskedelmi csatornánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik