Élet-Stílus

Iszlám Megasztár a ramadán idején

Míg Szaúd-Arábiában felállítják, addig Egyiptomban átállítják az órát az augusztus 11-én kezdődő böjti hónap első napján. A napnyugta utáni kiadós étkezéseket az elmaradhatatlan szappanoperákon és a Kandi kamera műsoron, valamint az iszlám zenei tehetségkutató verseny legújabb szériáján pihenhetik ki a böjtölők.

Tik-tak

Mekkában éppen a ramadán kezdetekor adják át a világ legnagyobb toronyóráját. A 600 méteres óratorony – amely a város hotel-és luxusnegyedében kapott helyett – több mint hatszor magasabb, mint a londoni Big Ben. A német és svájci mérnökök által tervezett torony nagy része üvegszál erősítésű betonból készül, homlokzatát üvegmozaik díszíti. Az építkezés fővállalkozója az Oszama bin Laden apja által 1931-ben megalapított társaság, a Saudi Binladin Group is.

Egyiptom óraátállítással várta a ramadánt, kedd éjfélkor (egyes országokban hétfőn indult a böjti hónap) ugyanis az észak-afrikai országban 11 órára állították vissza az órákat. Ezzel a praktikus fogással Egyiptom megkönnyíti a böjt betartását, így a ramadán idején az iszlám vallás követőinek naponta egy órával kevesebb önmegtartóztatásban van részük. Számukra ugyanis egy órával előbb jön a böjt végét jelző naplemente, valamint az iftár, azaz a böjttörő étkezés. A ramadán végén (a szeptember 10-re virradó éjszakán) azonban az órákat ismét a nyári időszámításnak megfelelően állítják be, ám ez csupán szeptember 30-ig lesz érvényben, amikor is kezdetét veszi a téli időszámítás.

Készülődés az iftárra, azaz a böjttörő étkezésre (fotó: MTI/EPA)

Készülődés az iftárra, azaz a böjttörő étkezésre (fotó: MTI/EPA)

Vallásos Megasztár

Nincs ramadán tévésorozatok nélkül. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az arab tévécsatornák tízmillió dollárokat költenek évente szappanoperák gyártására még a böjti hónap előtt. A száznál is több arab nyelvű csatorna színesebbnél színesebb programokkal harcol a nézők figyelméért.

Az egyiptomi Ramadan TV modern és történelmi (Ottomán-korszak, Kleopátra uralkodása, stb.) témájú szappanoperákkal készült az idei böjti hónapra. A ramadán alatt mintegy 40 sorozat kerül adásba, sőt az egyik szériába a közkedvelt énekes, Mohamed Fuad is szerepel. Idén az egyiptomi szappanoperák olyan témákat feszegetnek, mint a titkos házasság, a gyermekekkel özvegyen maradt nők társadalmi helyzete, vagy éppen az arab világban oly’ annyira szokatlan szingliség. Ez utóbbinak éppen az ellentéte “Ayza Atgawiz” (“Férjhez akarok menni”) vígjátéksorozat, amelynek főhőse mindent megtesz, hogy még a 30. életéve előtt találjon magának férjet. Ám olyan szappanopera is akad, amely a helyi drogkereskedelmet mutatja be egy család életén keresztül. A történelmi sorozatok közül már most nagy érdeklődés kíséri a Kleopátra című szappanoperát, amely – az egyiptomi sajtóban olvasható beharangozója szerint – az uralkodónő személyiségét eddig ismeretlen nézőpontból mutatja be.

A ramadán elképzelhetetlen ramadánlámpa (arabul: fánnusz) nélkül (fotó: MTI/EPA)

A ramadán elképzelhetetlen ramadánlámpa (arabul: fánnusz) nélkül (fotó: MTI/EPA)

A dubai Sharjah TV csatorna is alaposan kitesz magáért a ramadán hónapban. A Megasztárhoz hasonló (a különbség “csupán” annyi, hogy a versenyzők iszlám-irányultságú dalokat énekelnek) zenei tehetségkutató verseny 5. szériáján izgulhatnak végig a böjti hónapban a szórakozni vágyók. Emellett a népi iszlám is felüti a fejét a programokban: a tévénézők egy-egy műsor keretében sok mindent megtudhatnak a démonokról, a fekete mágiáról és az utolsó ítélet jeleiről. Ami a szórakoztató programokat illeti, a Kandi kamera – amely az arab világban is nagy népszerűségnek örvend – és a szappanoperák (például az iszlám történelem prominens asszonyairól szóló sorozatok) az idei műsorból sem maradhattak ki.

Szívni vagy nem szívni?

A Perzsa-öbölbeli Bahrainban elsősorban az egészség megőrzésére összpontosítanak a ramadán idején. A hőségben való biztonságos vezetés és a füstmentesség az egészségügyi kampány két sarkalatos pontja.

Különösen a dohányzásellenesek serénykednek ebben a hónapban, ugyanis az aktivisták be akarják tiltani a vízipipázást és a cigarettázást a ramadán idejére felállított sátrakban. A Bahraini Dohányfüstmentes Társaság már kezdeményezte az Egészségügyi minisztériumnál, hogy minél előbb életbe lépjen a nyilvános helyekre (bevásárlóközpontok, stb.) vonatkozó dohányzási tilalom. Az aktivisták azzal érvelnek, hogy a vízipipázás (arabul: síjsa) sokkal egészségtelenebb: egy óra síjsázás 200 cigaretta elszívásával felel meg.

amikor édes lesz a sós víz

Iszlám Megasztár a ramadán idején 3

A ramadán havi böjtölés az iszlám vallás öt „pillére” (azaz a hitvallás, a napi ötszöri ima, a böjt, a mekkai zarándoklat és a szegények számára való alamizsnaadás) közül a harmadik. A hónap 29 napja alatt az igazhívő muszlimnak napkeltétől napnyugtáig tilos ennie, innia, dohányoznia (azaz cigarettáznia vagy vízipipázni) és szexuális életet élnie. Egyedül a betegek, az utazók, a kisgyermekek, a várandós és szoptató nők mentesülnek a havi böjt alól. A muszlimok egy hónapos böjtjének valójában a hit megvallása és a szegénység problémájával való szembesülés a fő célja. A ramadán hónap 27. napját a Hatalom Éjszakájának is nevezik. A szent könyv állítása szerint ez az éjszaka dúskál a szentségekben, az isteni megnyilvánulásokban. A néphit szerint, ha ezen az éjszakán az ágyunk mellé teszünk egy pohár sós vizet, akkor reggelre édessé válik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik