Élet-Stílus

Szávay Párizsban is gyorsan búcsúzott

A tavaly döntős Szávay Ágnes két játszmában vereséget szenvedett a kínai Li Natól a 700 ezer dollár összdíjazású párizsi női tenisztorna nyitófordulójában.

Szávay hamar lépéshátrányba került, hiszen rögtön első adogatójátékát elveszítette, ám 1-3-nál sikerült visszajönnie a brékhátrányból, ráadásul 3-3 után egy kulcsfontosságúnak látszó játékot nyert meg, majd hozta saját szerváját.

Kínai riválisa azonban előbb megtette ugyanezt, majd újra brékelte a magyart, így a szett végül a rövidítésben dőlt el, melyben Szávay hiába hárított négy szettlabdát, Li volt a jobb.

Első forduló - végállomás (MTI/EPA)

Első forduló – végállomás (MTI/EPA)

A második szett ugyanúgy indult mint az első: Szávay elvesztette adogatását, Li Na pedig hozta a magáét.

Innentől a kínai nyerte szerváit, majd a végén ismét elvette a magyar játékosét, és 1 óra 37 perc alatt hozta a találkozót.

A világranglista 30. helyén álló Szávay Ágnes eddig egyesben egyetlen meccset sem nyert az idén WTA-tornán. A hobarti versenyen, az ausztrál nyílt teniszbajnokságon és Párizsban is az első körben búcsúzott.

Páris, női torna, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Li Na (kínai)-Szávay 7:6 (8-6), 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik