Élet-Stílus

Mínusz nappal trükközik a Sziget

Idén ötnapos lesz a Sziget-fesztivál, de a már beharangozott nulladik nap előtt még egy, mínusz egyedik napot is tartanak a szervezők, azaz összesen hét napon keresztül zajlik majd a rendezvény.

Augusztus 11-én, a mínusz egyedik napon lesz a „Magyar dal
napja” elnevezésű, egyelőre titokzatos monstre koncert. Annyit lehet tudni,
hogy a fesztivál szervezői összefogtak a magyar könnyűzene jeles képviselőivel,
és egy „különleges, egyszeri és megismételhetetlen” hangversenyre készülnek. Ezen
a napon az emblematikus hazai dalszerzők és előadók vonultatják fel a hazai
beat-pop-rock történelem legismertebb slágereit, a szervezők szándéka szerint
olyan ünnepi alkalmat teremtve, ahol a magyar dalé és szerzőiké a főszerep.
Hogy kik lesznek pontosan e hazai művészek, azt csütörtökön fogják bejelenteni.


Augusztus 12-én lesz a Sziget nulladik napja, ezúttal az
Iron Maiden nevű metálzenekar fellépésével. A Sziget „normál” öt napján pedig fellép
többek között az R.E.M., a Sex Pistols, a Jamiroquai, Serj Tankian, a Floggin
Molly, a Kaiser Chiefs, illetve Róisín Murphy is.

A Sziget tehát, bár ötnapos, mégis egy hétig fog tartani. A
kapolcsi központú Művészetek Völgye pedig elmarad, de mégsem: Márta Istvánék
megrendezik a Bűvészetek Völgye nevű „gigacsiga” fesztivált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik