Kapcsolódó linkek
A sevillai vereséget követően a vezetők jelezték, miután a küldöttség visszatér Valenciába, összeül a klubtanács, hogy megtárgyalja a vezetőedző jövőjét.
Az elmúlt időszak eredményeinek, főleg a zsinórban elszenvedett két BL-zakó (Chelsea 1-2, Rosenborg 0-2) tükrében szinte biztos volt, hogy szakításra kerül sor. Így is lett, hajnalban megszületett a döntés, miszerint Quique Sanchez Floresnek távoznia kell.
A 42 éves, korábbi Getafe-edző 2005-ben vette át egykori csapatának irányítását. Az első évében a harmadik helyre kormányozta a Valenciát, tavaly pedig a negyedik pozícióban végzett az együttessel, a BL-ben pedig a negyeddöntő jelentette a végállomást.
A jelenleg a bajnokságban és a Bajnokok Ligája-csoportjában is harmadik helyen álló együttest a korábban a tartalékcsapatnál dolgozó Oscar Fernandez veszi majd át.