Re:mbrandt – Kortárs magyar mûvészek válaszolnak
2006. július 6. – szeptember 25.
Rembrandt évszázadok óta egyike a magyar kultúrát – az irodalmat, a képzõmûvészetet, de a filmet is – leginkább inspiráló európai mûvészeknek. A reprezentatív kiállításon Rembrandt életmûvére reflektáló, speciálisan ez alkalomra készült alkotások kerülnek bemutatásra. A kiállításon résztvevõ mûvészek: Bak Imre, Bernát András, Csurka Eszter, Csutak Magda, Duliskovich Bazil, El Kazovszkij, Forgács Péter, Jovánovics György, Károlyi Zsigmond, Keserû Ilona, Kõnig Frigyes, Lajtai Langer Péter, Nádler István, Orosz István, Pauer Gyula, Rácmolnár Sándor, Szegedy-Maszák Zoltán, Szirtes János.
Harminc év papírba metszve
Rembrandt a holland kortársai közül az egyetlen, akire nem a művészi arisztokratizmus volt jellemző, a mester az élet teljességének a bemutatására törekedett miden elesettségével és erényével együtt. Magyarországon legutóbb 1965-ben volt néhány rajza látható, így ebből a szempontból is szerencsénk van, hogy idén van a 400 éves jubileum, bár sajnos festmény nincs – csak egy – a Szépművészeti Múzeum kiállításán, de a kivételes szépségű rajzok és sokszorosított grafikák kárpótolnak ezért a hiányosságért. E tekintetben a válogatás szinte teljes. A portré, a tájkép és a zsáner műfajai, illetve az ó- és újtestamentumi témákat megjelenítő rajzok egyaránt reprezentálják a kivételes életművet.
Rembrandtra a megrendítő emberség, mély emberszeretet jellemző. Rembrandt annak a művészeti fejlődésnek a betetőzése, ami a XV. században Jan van Eyck festészetével kezdődött, így az életműve az egyetemes emberi kultúra kivételes értéke. Ezzel persze senki sem vitatkozik, érdemes mégis az esztétika oldaláról közelíteni a rajzokhoz, amelyek egyszerűen SZÉPEK (csupa nagybetűvel). Gerszi Teréz, a kiállítás kurátora egyfajta kronologikus rendet alkalmazott. A három évtizedes grafikai munkásságon belül nagyjából elkülönülnek az 1630-40-és 50-es években készült lapok.
A művek két csoportját ki kell emelni: az 1630 és 1651 közötti évek önarcképeit, amik bevezetik, és az 1630 és 1661 között készült aktokat, alaktanulmányokat, amelyek zárják a kiállítást. Nyitott szemmel kell járnunk a rajzok között, ha időt szánunk rá fantasztikus részletek tárulnak elénk. Az arcok igazán beszédesek: a kutyától megijedt gyermek rémülete, a fuvolás öröme a zenétől, a dombon ülő akt sosem volt szépségének kacérsága páratlan. A tárlatnak azonban van egy gyenge pontja. Sajnos a rajzok tulajdonsága általában az, hogy minden apró vonalnak jelentése, jelentősége van.
Rembrandttal nincs is baj Budapesten sem, csak a teremmel ahová a tárlat került. A gyengén és kifejezetten rosszul, takarékosan megvilágított kiállítási térben a vonalak finom eleganciája, így a tárlatban rejlő lehetőség is a félhomályba sejlik. Kár érte.
69 év 2550 remekmű
Rembrandt 1606-ban Leydenben született egy tízgyermekes paraszti család kilencedik szülötteként. Apja molnár volt. Első műveit az 1620-as évek végétől ismeri a mai közönség. Festmények mellett ekkor már készített rézkarcokat, tollrajzokat, a grafika műfaját egész életében művelte. Művészi érdeklődésének középpontjában a korának ember állt. Fiatalon már számos megrendelést kapott az előkelő amszterdami polgárok köréből. Művészi munkásságát összefogó jelentős feladat volt számára 1642-ben, amikor az amszterdami lövészek parancsnoka és 16 társa a lövészegyesület csoportképét rendelte meg nála – ez a festmény az Éjjeli őrjárat címmel vált később világhírűvé. Feleségének korai halála magányossá tette a mestert, egyre gyakrabban Amsterdam szegénynegyedében találta meg modelljeit. 1656-ban anyagi csődbe került és a szegénynegyedbe költözött. Ekkorra datálhatóak portréművészetének remekei. Életének utolsó éveiben a magára maradt és anyagi gondokkal küszködő festő két megrendítő remekművel – Önarckép és a Tékozló fiú hazatérése – zárta le 1669-ben a mintegy 700 festményt, 350 metszetet és 1500 rajzot tartalmazó életművét.
A műgyűjtő Rembrandt
A holland mestert művészként mindenki ismeri, de azt kevesen tudják, hogy megbízható ízléssel igazi műgyűjtőként járta a műkereskedéseket és az aukciókat, rendszeresen vásárolta kortársai alkotásait. Németalföldieket: Lucas von Leyden-t, Pieter Bruegel-t, Anthony van Dayc-ot gyűjtött. Kedvelte azonban a mediterrán ízlést is, előszeretettel emelte be gyűjteményébe az olasz Mantegna, Raffaello, Michelangelo, Tiziano, Frederico Barocci, a spanyol Jusepe Ribera, a francia Jacques Callot alkotásait. Nyitott szemmel és remek aránnyal válogatott a német mesterektől Albrecht Dürertől, Hans Holbeintől is. Azon túl, hogy rajongott a művészetért, ő maga és tanítványai is „tankönyvekként” használták a rembrandti gyűjteményt.
