Belföld

A kétharmados médiatörvény uniós jogharmonizációs célú módosítását kezdeményezi a Fidesz a parlament utolsó munkanapján . Az MSZP megerősítette: "mindenképpen megakadályozza a visszaélést". •[Magyar Hirlap]
2002. 02. 15. 08:36
Nem nyúlhat az állami földek zöméhez a nemzeti földalap az érvényben lévő haszonbérleti szerződések miatt . Az ÁPV-től és a KVI-től mintegy 458 ezer hektár kerül át. A határozatlan idejű szerződéseket a földalap leghamarabb ősszel mondhatja fel, egyes területek felett pedig csak kilenc év múlva rendelkezhet. •
2002. 02. 15. 08:36
A Galileo űrszondát 13 esztendős pályafutása során sok baj érte, a Földről kiszámíthatatlan körülmények közé került . Az első Földre küldött képei zavarosak voltak, és már-már úgy döntöttek a földi irányítók, hogy repülése véget ér. De másképp történt: minden sikerült. •
2002. 02. 15. 08:29
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete szerint a fiatal oktatóknak 30 százalékos fizetésemelését biztosító bérrendszer komoly feszültséget okozott , mert a frissen kandidált oktató ugyanannyi pénzhez jut hozzá, mint a több évtizedes szakmai múlttal, eredményekkel bíró professzorok. Az érdekképviselet kifogásolja azt is, hogy az oktatást segítő munkatársak is kritikus bérhelyzetben
2002. 02. 15. 08:28
A cégek csütörtökön közzétett gyorsjelentései vegyes képet mutatnak . A pénzintézetek az elmúlt évet tekintve többnyire növekvő eredményekről adtak számot, a Postabank azonban több mint kétmilliárd forint veszteséget könyvelt el. A Matáv a MakTelnek és a mobilcégeinek köszönheti a jó évzárást, az Antenna Hungária eredménye azonban negatívba fordult. •
2002. 02. 15. 08:24
A Fővárosi Bíróságon csütörtökön megkezdődött az a precedensértékű per, amelyben eldőlhet: törvényt sértett-e a Nemzeti Autópálya Rt. - és közvetve a kormány -, amikor önkényesen választotta ki az autópálya-építések kivitelezőjét. A Strabag Építő Kft. azért indított pert, mert álláspontja szerint az autópálya-társaság csak közbeszerzési eljárással dönthetett volna arról, ki végezhe
2002. 02. 15. 08:20
Az elmúlt évek példátlan gazdasági sikereinek tanulsága, hogy szabad a tankönyveket sutba dobni és a józan észre hagyatkozni - adott magyarázatot Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitó rendezvényén arra, hogy miként sikerült az ország határain kívül rekeszteni a recessziót. A szocialisták úgy vélik, Orbán elemzésére nem lehet üzleti tervet alapozni
2002. 02. 15. 08:18
[FN Lapszemle] A legtöbb bank pénteken fogad el utoljára régi uniós valutát . Aki nem tette, hétfőn már csupán néhány banknál, ráadásul jóval drágábban tudja csak beváltani az otthon tartott márkát, schillinget. Az unión belül a pénzcsere gyakorlatilag befejeződött: a régi nemzeti valuták mindössze három százaléka van még forgalomban. •
2002. 02. 15. 08:10
[FN Lapszemle] Magyar és lengyel részről is hangsúlyozottan technikai okokkal magyarázzák a visegrádi országok (V4-ek) kormányfőinek február 19-i, magyarországi csúcsértekezletének halasztását ; ennek, mint ismeretes, az európai uniós támogatások tervezett megkurtításával kapcsolatos egyeztetés lett volna az egyik fő témája. Több jel is utal arra: tartalmi nézeteltérések is megterhelik a négyek viszonyát. •
2002. 02. 15. 08:06
A tavalyi 200 millió forinthoz képest az idén 20-25 százalékos forgalombővülésre számít az Axis Consulting Kft adattárház-üzletága, miután az Axis az elmúlt ősszel szerződést kötött internetes portálok magyarországi forgalmazására a nagyvállalati belső információs rendszer piac európai vezetőjével, a francia Mediapps-al.
2002. 02. 15. 00:00
[FN] A Budapesti Értéktőzsde a kereskedési rendszert a mai napon 14 óra 45 perckor leállította . A megfelelő számú kereskedő tartalékrendszerre történő sikeres áttérése után a BÉT a kereskedést 15 óra 30 perckor újra elindította. Zárás előtt újabb kommunikációs probléma jelentkezett a BÉT rendszerével, ezért a tőzsdezárási adatok fél 5-kor nem voltak ismeretesek. A vezető részvények
2002. 02. 14. 16:42
[FN, MTI-Eco] A Siemens és a Deutsche Telekomhoz tartozó T-Mobile International hosszú távú keretszerződést kötött az UMTS mobiltechnológiában való együttműködésre . A DT Berlinben megtartott nemzetközi sajtótájékoztatóján írták alá a tíz évre szóló megállapodást, mely szerint a Siemens mobilkommunikációs ágazata (IC Mobile) UMTS mobilhálózatokat és kapcsolási rendszereket szállít és telepít. A Siemens elnök-vezérigazgatója, Heinrich von Pierer s
2002. 02. 14. 16:24
[FN] A 2002 elején lassan öt éves múltra visszatekintő, közel 80 ezer regisztrált felhasználóval rendelkező, gondolkodtató internetes lap, az iQteszt.hu új üzleti stratégiát alakított ki , melynek egy mondatban összefoglalható lényege: "a látogató többet, a hirdető kevesebbet fizet". A site-ot üzemeltető YToN internet Kft. ügyvezetője, Bánki Róbert úgy gondolja, hogy ma Magyarországon csak nagyon kevés webes tartalomszolgáltató tudja nyereségesen
2002. 02. 14. 16:12
[FN, MTI-Eco] Januárban a várt csökkenés helyett átlagosan 0,4 százalékkal emelkedett az Egyesült Államok által importált termékek árszintje - közölte csütörtökön az amerikai munkaügyi minisztérium. Ez volt tavaly május óta az első importáremelkedés. A Dow Jones előzetes konszenzusa 0,6 százalékos importárszint-csökkenést valószínűsített januárra. ------------------------------------- Decemberben a várnál kisebb mértékben, 0,4 százalékkal
2002. 02. 14. 15:26
[FN] A munkanélküliségi segélyért folyamodók száma váratlanul csökkent az elmúlt héten az Egyesült Államokban , így az adat 400 ezer alatt maradt. Az első alkalommal igénylők száma 8000-rel 373 ezerre csökkent - közölte az amerikai munkaügyi minisztérium. A jelenelegi olyan hat hetes időszak, melynek során a segélyt kérők száma végig 400 ezer alatt volt, a leghosszabb 2001 március-áprilisa óta, amikoris a recesszió elkezdődött az USA-ban.
2002. 02. 14. 15:14
[FN, MTI-Eco] Nagy-Britanniában több mint a kétszeresére nőtt a milliomosok száma a kilencvenes évek második felében . A most nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint az egymillió fontnál (1,63 millió euró) nagyobb vagyonnal endelkezők száma 1999-ben 180 ezer volt, 1995-ben még csak 80 ezer. A brit milliomosok számáról az adatokat Dawn Primarolo kincstárügyi államminiszter közölte, egy parlamenti kérdésre. Hozzátette, hogy 1999 utáni adatok
2002. 02. 14. 15:05
[FN, MTI-Eco] Átlagosan mintegy 20-30 százalékkal esett vissza a csirkevágások száma a feldolgozóknál a kereslet csökkenése miatt - tájékoztatott Takács László, a Baromfi Termék Tanács igazgatója csütörtökön. Elmondta: az utóbbi napok fogyasztói kereslet-visszaesése miatt ugyan még a csirke-vágóhidak közül egynek sem kellett termelését beszüntetni, de a vágások száma sok helyen drasztikus módon csökkent. A megrendelés hiánya miatt a belföldre do
2002. 02. 14. 15:03
[FN, MTI-Eco] A Julius Meinl International leányvállalatot alapított Magyarországon, amelynek fő tevékenysége a társaság nevével fémjelzett kávék forgalmazása - jelentették be a Julius Meinl Hungary Kft. csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Az egymillió euró alaptőkével létrehozott társaság saját üzemet nem létesít, a Hamburgból importált nyers kávét megállapodás alapján egy herceghalmi üzemben pörkölik. A tervezett bevételről a cég vezető
2002. 02. 14. 14:59
[FN, MTI-Eco] Meghosszabbított nyitva tartással üzemel a nyugati pályaudvari és a keleti pályaudvari posta az éves adóbevallások határnapján , február 15-én és március 20-án - tájékoztatott a Magyar Posta Rt. közleményben. A két postán mindkét nap 24.00 óráig adható fel az adóbevallás, illetve az adó befizetésre szolgáló készpénz-átutalási megbízás.
2002. 02. 14. 14:56
[FN, MTI-Eco] A tavalyi utolsó negyedévben, elsősorban a hazai mobiltelefon-részleg meredek felfutása miatt, 81 százalékkal nőtt éves összevetésben a norvég Telenor ASA távközlési csoportnak - a magyar Pannon GSM mobilszolgáltató 100 százalékos tulajdonosának - nettó eredménye. A cég csütörtöki beszámolója szerint 2001 utolsó három hónapjában 867 millió norvég korona volt a tiszta haszon az egy évvel korábbi azonos időszakról jelentett 480 milli
2002. 02. 14. 13:40
[FN, MTI-Eco] A cseh ipari termelés decemberben a vártnál jobban, 7 százalékkal 2000. decemberhez képest - tette közzé a cseh statisztikai hivatal csütörtökön. Novemberben a növekedés 6,6 százalék volt tizenkét hónapra. Szakértők várakozásaival ellentétben a kicsi és nyitott cseh gazdaságnak eddig még sikerült kiküszöbölnie a világgazdasági válság negatív hatásait. Szezonális kiigazítással a cseh ipar termelése decemberben 6,3 százalékkal nőtt a
2002. 02. 14. 13:30
Olvasói sztorik