Február 5.-től indul a PortocomDirekt - jelentette be a Portocom Számítástechnikai Rt. A cég az új online értékesítési formában kínálja ezentúl a vékonyabb pénztárcájúaknak szánt mobil számítógépeit.
A Jones Lang LaSalle (JLL), Magyarország egyik vezető ingatlan-tanácsadója és egyben a Liget Center kizárólagos bérbeadója a mai napon bejelentette az épület első bérlőjét. A DDB Reklámügynökség Kft. ez év április 1-én 930 m2; területet vesz bérbe a VI. kerületben található, közvetlen a Városliget melletti épület harmadik emeletén.
Újabb rendezvény színesíti a felsőoktatási intézmények által kínált állásbörzék palettáját. A Közigazgatási Állásbörze ötlete nem új: a tavalyi sikerre való tekintettel az Államigazgatási Kar Hallgatói Önkormányzata immár harmadízben szervez börzét 2002. március 27-én.
Az EU tagországainak állampolgárai minden akadály nélkül vállalhatnak munkát a többi tagállamban , mégsincs nagy jövés-menés az EU munkaerőpiacán. Az unió versenyképessége javulna, ha könnyebben mozdulnának a helybeliek.
[FN, MTI-Eco] A szükséges engedélyek megszerzése után, hétfőn a norvég Telenor – mobil leányvállalatán, a Telenor Mobile-on keresztül – lezárta a Pannon-akvizíciót. A Telenor 1,002 millió eurós tranzakció keretében növelte részesedését 25,78%-ról 100%-ra, megvéve a holland KPN-től, a finn Sonerá-tól, és a dán Tele Danmark-tól azok Pannon GSM részvényeit.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, 1,3 százalékot esett a pénteki záráshoz képest , így 8025 ponton zárta a kereskedést. A vezető részvények árfolyama esett, az Egis azonban 3,3 százalékos emelkedést produkált. A forgalom csaknem elérte a 7 milliárd forintot.
[FN, MTI-Eco] Az Európai Bankárszövetség (FBE) mind az EU, mind a gazdasági és pénzügyi unió (EMU) bővítésében a tíz országra kiterjedő "nagycsoportos" változat megvalósulását tartja kívánatosnak . Az EU- és az EFTA-tagországokban működő mintegy 3000 bank érdekeit képviselő brüsszeli székhelyű szervezet hétfőn ismertette az unió és az EMU bővítésével kapcsolatos álláspontját. A bankok és szövetségeik vezető közgazdászaiból álló gazdasági és pénzü
[FN, MTI-Eco] Megerősítette Szlovákia hosszú futamú szuverén devizaadósságának - befektetői szint alatti - BB plusz besorolását hétfőn a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő . Szintén megerősítették az ország beladósságának BBB plusz besorolását, valamint a rövid lejáratú devizaadósság B osztályzatát A hosszú futamidejű küladósság kilátása pozitív maradt, a Fitch közleménye szerint azonban komoly a veszélye annak, hogy Szlovákiát gazdasági és p
[FN, CBS] Az elemzők által vártnál jobb lesz a Hewlett-Packard eredménye - jelentette be hétfőn a cég. Mind a nyomtatók, mind a számítógépek piacán az előrejelzéseknél jobbak voltak az eladások, és Carly Fiorina szerint a fogyasztók technológiára fordított kiadásai egyre emelkednek. A vállalat hivatalosan február 13-án hozza nyilvánosságra eredményét.
Várhatóan nyár elején boltokban az Imperium Galatica III., ősszel pedig megjelenik a Szökés Alcatrazból. Vámosi Zsolttal, a játékokat készítő Philos Entertainment vezetőjével beszélgettünk.
[FN, MTI-Eco]A MOl Rt. bejelentette, hogy két forinttal emeli a benzin árát szerdától . A gázolaj és az autógáz ára nem változik. Az árváltozást a Mol azzal magyarázza, hogy az elmúlt hetekben a motorbenzin jegyzésára kis mértékben tovább emelkedett. A Mol Rt. ennek megfelelően hajtja végre az árkorrekciót. Szerdától egy liter 91-es ólmozatlan benzin 202,50 forintba, a 91-es keverék benzin 205,50 forintba, a 95-ös ólmozatlan benzin 205,50 forintb
[FN, MTI-Eco] Az Arago visszavonta a tőzsdei kivezetésről szóló napirendi pontot a Pick mai rendkívüli közgyűlésén . Az ÁPV Rt. ugyanis megtámadta a közgyűlést arra hivatkozva, hogy annak összehívásával kapcsolatban neki vétójoga van. Az Arago megfontolja, hogy mikor javasolja újra a részvények kivezetését.
[FN, MTI-Eco] A Magyar Nemzeti Bank három hónapos futamidejű, nem kamatozó kötvényeinek hétfői aukcióján az előző értékesítéshez képest 0,13 százalékponttal mérséklődött az átlagos hozam . A 2002/06. kötvénysorozat 8,52 százalékos átlagos éves hozammal kelt el, míg az előző heti aukción 8,65 százalék volt az átlaghozam. A legmagasabb elfogadott hozam 8,52 százalék, a legalacsonyabb 8,48 százalék volt.
•
Soros György a fejlesztést célzó erőfeszítésekről, II. Abdallah jordániai király a közel-keleti helyzetről, Kaszjanov orosz kormányfő pedig hazája és az OPEC közötti együttműködésről beszélt New Yorkban az ötödik napja tartó Világgazdasági Fórumon.
[FN] A Kirch Holding GmbH, Németország második legnagyobb médiavállalata feltehetően nem kap újabb kölcsönt az ország vezető bankjaitól - nyilatkozta Rolf Breuer, A Deutche Bank AG vezérigazgatója, a cég egyik hitelezője. "A pénzügyi szektor nem áll készen újabb nagy volumenű külföldi, vagy hazai segítségnyújtásra az adott körülmények között" - mondta Breuer a Viággazdasági Fórumon. "Csak harmadrendű társaságok lehetnek érdekeltek a Krich támog
[FN] Az Európai Unióban a szeptember 11-i terrortámadás óta nem tapasztalt mértékben növekedett az üzleti bizalmi index januárban , úgy tűnik tehát, hogy a gazdaság a kétéves lelassulás után új erőre kapott. Az Európai Bizottság 25 ezer fogyasztót és 50 ezer vállalkozót magában foglaló felmérés szerint az index a múlt havi mínusz 17-ről, mínusz 14-re emelkedett. A fogyasztói bizalmi index mínusz 10-ről mínusz 11-re csökkent. A kettő súlyozásából
Rossz hírek híján viszonylag nyugodt hetet zártak a világ tőzsdéi a múlt héten. Nem volt kivétel ez alól a budapesti parkett sem, a tőzsdeindex megállapodni látszik a nyolcezer pont feletti értékénél.
[FN] Az Enron korábbi könyvelőcége, az Andersen a jővőben nem foglalkozik tőzsdén lévő amerikai kereskedelmi vállalatoknak szóló pénzügyi tanácsadással . Az új stratégia kidolgozásához, amellyel a társaság hitelességét kívánják újra felépíteni, a Federal Reserve ex-elnökét, Paul Volckert hívták segítségül. Volcker egy független felügyeleti tesület vezetőjeként azt a feladatot kapta, hogy az Andersen könyvelési gyakorlatát alapjaiban változtassa m
[FN] "Bár a világgazdaság még mindig gyengélkedik, de óvatos optimizmussal állíthatom, hogy a gyógyulás útján vagyunk" - mondta Horst Köhler, az IMF ügyvezető igazgatója a Világgazdasági Fórumon. Beszéde alatt New York felett rendőrségi helikopterek cirkáltak, és közel 2000 globalizációellenes tüntetett. Az üzleti szférából és a politikai életből érkezett 2700 delegáltat - köztük van például Bill Gates, a Microsoft vezérigazgatója, vagy a rock
[FN] Az argentin bankokra súlyos teherként nehezedik, hogy a kormány a dollárban denominált betéteket és hiteleket dollárról pesóra váltatná , olyan milliárdos veszteséget okozva ezzel a pénzintézeteknek, ami teljes összeroppanásukhoz vezethet. Eduardo Duhalde miniszterelnök arra kérte a bankokat, hogy kölcsöneiket dollárról alakítsák át pesóra egy az egy arányában, egy dollárnyi betétért pedig 1,4 pesót adjanak. Ez a döntés része a kormány új ga
[MTI-Eco] A Richter vezetése azt javasolja az igazgatóságnak, hogy a társaság magyar számviteli szabályok szerinti eredményének 25 százalékát fizessék ki osztalékként - hangzott el a cég hétfői sajtótájékoztatóján. A Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. idén várhatóan csak megközelíteni tudja a 2001-ben elért eredményét - mondta Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója. Az elmúlt évről szólva a rekord-árbevétel mellett Bogsch Erik kiemelte, hogy a
[FN] A Világgazdasági Fórum harminc éves történetében először, a nők érezhetően hiányoznak a szervezet vezetéséből. Ezen kíván változtatni az a 200 női résztvevő, akik vasárnap este egy külön értekezletet hívott össze. Köztük volt Madeleine Albright, a korábbi amerikai külügyminiszter, illetve Elaine Chao, az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztere is. A "davos-newyorki" találkozón idén csupán a résztvevők 10 százaléka nő. Madeleine Albright szeri
[FN] A British Airways légitársaság veszteséget jelentett a december 31-ével záruló 3 hónapos időszakban , miután a szeptermber 11-ei terrortámadást követően drasztikusan visszaesett forgalma, főképp a nyugat-atlanti járatokon. Európa legnagyobb légivállalata 144 milló fontos deficitet mért, részvényenként 13,4 pennyt, szemben a korábbi 36 millió fontos nyereséggel, ami értékpapíronként 2,2 pennyt jelentett. A légiutazás iránti kereslet több mint