Az Új egyensúly program részeként bejelentett megszorító intézkedések ellen, várhatóan július 7-én, demonstrációt fontolgatnak a szakszervezetek – tudta meg a Népszabadság.
A megszorító gazdasági lépések bejelentése és még inkább az ezt megelőző találgatások után hirtelen megnőtt az ország jelenlegi irányát szkeptikusan látók aránya. A biztos pártválasztók körében a Fidesz 46, az MSZP 42 százalékon áll.
A kormányprogramhoz képest egy évvel sikerült előrehozni a több-biztosítós egészségügyi modellről való döntés időpontját a hétvégi kormányülésen, jelentette be a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában Molnár Lajos hétfőn.
Demszky Gábor magabiztosan vág neki az őszi főpolgármester-választásnak, bár tervei szerint ez lesz az utolsó ciklusa. Szeretné befejezni a budapesti úthálózat felújítását és megoldást találni a parkolási rendszerre. A FigyelőNet interjúja Demszky Gáborral.
Több kérdésben is elismerte a kormányzó szocialisták és saját kormánya hibáját Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki egy vasárnap közzétett interjújában egyetértett azzal, hogy hiba volt évekig a jólét illúzióját kelteni.
Fatuskót akart kiemelni, közben gázvezetéket vágott át egy munkagép Debrecenben. Személyi sérülés nem történt, de a közelben lakókat kiköltöztették átmenetileg.
Gyurcsány Ferenc és a kormány még mindig nem tájékoztatta az embereket arról, hogy milyen megszorításokra készülnek - mondta Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint a kormány kétnapos ülésén csupán egy sajtótájékoztató menetrendet állított fel.
Csak néhány ember próbálta megzavarni a büszkeségnapi melegfelvonulást, melyen sokan résztvettek, annak ellenére, hogy a homoszexualitás általában nem elfogadott Magyarországon – derült ki az RTL Klub tudósításából.
Az MDF támogatottsága folyamatosan növekszik, ezért vélelmezhetjük azt, hogy az önkormányzati választáson legalább 7-9 százalék közötti eredménnyel számolhatunk - mondta Dávid Ibolya szombaton a Somló-hegyen, a párt hagyományos Szabadság-napi megemlékezésén.
A Fidesz országos választmánya szombaton ellenszavazat nélkül Tarlós István főpolgármester jelöltsége mellett foglalt állást. A III. kerületi polgármester politikai helyett szakmai érvek mentén irányítaná a várost és módosítaná a helyi adókról szóló törvényt. A FigyelőNet interjúja Tarlós Istvánnal.
Levélben jelentette be kilépési szándékát a Fideszből Bartha László, Szeged korábbi polgármestere, mert úgy látja, a jelenlegi párt már nem az a szervezet, amely 1998-ban egy konzervatív értékrendet képviselt. A Fidesz helyi elnöke szerint a távozásra már hat éve várnak.
Kihallgatáson fogadta Erdő Péter bíborost XVI. Benedek pápa szombaton a Vatikánban, ahol a magyar egyházi vezető beszámolt a katolikus egyházfőnek Salkaházi Sára boldoggá avatásának előkészületeiről.
Tarlós István a Fidesz és szövetségesei főpolgármester-jelöltje - egyhangú szavazással így döntött a Fidesz szombati országos választmánya. Az ugyancsak elfogadott budapesti listáról lemaradt Tirts Tamás és Rátonyi Gábor neve.
A Fidesz országos választmánya szombaton dönt Tarlós István főpolgármester-jelöltségéről, akit korábban a Fidesz elnöksége már elfogadott. A fővárosi és a megyei listákról szintén szavazhatnak.
Szombaton folytatódik Balatonőszödön a kétnapos zárt kormányülés, amelynek témája az oktatási, az egészségügyi, a közlekedési reform, valamint a nyugdíjreform előkészítése, menetrendje.
Közös társadalmi célnak tekintenék Budapest olimpiai pályázatát a mozgalom széles körből verbuválódó támogatói. A kormány legkorábban ősszel dönt, a főpolgármester referendumot tervez.
Felhőszakadás miatt teljesen lezárták a forgalom elől a Maglódi utat a kőbányai Újhegyi úttól az Éles sarokig, a 28-as és a 37-es villamos nem közlekedik.
Az MDF szerint a jelenlegi vezetés egy "sumák kormány", amely az utóbbi négy év politikai mellényúlásait további mellényúlásokkal, sumákolásokkal folytatja - mondta Almássy Kornél, az Ifjúsági Demokrata Fórum elnöke pénteken.