Belföld

Nem indítanak nyomozást a belvárosi ingatlaneladások miatt

rogán antal (rogán antal)
rogán antal (rogán antal)

Juhász Péter ismeretlen tettes ellen tett feljelentést több, az V. kerület önkormányzatának tulajdonában lévő ingatlan homályos eladása miatt. Elutasították.

Ahogyan korábban megírtuk: az Együtt társelnöke január közepén, ismeretlen tettes ellen csalás, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt üzletszerűen, bűnszervezetben való elkövetés mellett a Legfőbb Ügyészségen az V. kerületi ingatlanügyek kapcsán. A feljelentés tárgya „a Belváros-Lipótváros Önkormányzata ingatlanvagyonának értékesítésekor éveken át folytatott jogszabálysértő gyakorlat, mely összességében és egyes elemiben is különösen jelentős kárt, vagyoni hátrányt okozott az önkormányzat, a magyar államnak, illetve az állampolgárok számára” volt.

Feljelentését most 29022/20/2015. bü./5 számú határozatában elutasította a Nemzeti Nyomozóiroda – írja a 444.hu. Indoklásuk szerint „A konkrét ingatlanok értékesítésével összefüggésben megállapítható, hogy a Budapest V. kerület Károly körút 26. szám alatti ingatlan vonatkozásában, 2011. évben pályáztatást követően, a legkedvezőbb ajánlatot tevő Classic Immo Kft.-ve kötött bérleti szerződést az Önkormányzat a Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottságának döntését követően.” A portál emlékeztet: az érvelésben hiba lehet, ugyanis az önkormányzat saját határozata alapján nem volt pályáztatás, így legkedvezőbb ajánlatról szó sem lehetett.

A nyomozók arra jutottak: a rendeletek nem kötik ki, mennyi idő után vehetik igénybe a bérlők a vételi kedvezményt. A 444 szerint „rendelet valóban nem időhöz köti ezt, hanem ahhoz, hogy a bérlőnek az évente az inflációval kiegészített bérleti díjból legalább egyszer emelt összegűt is kell fizetnie, hogy jogosult legyen a kedvezményre.”

A bérleteket tavasszal igazítják ki, a Classic Immo 2011 szeptemberében kötött szerződést, novemberben pedig már meg is vásárolták az ingatlant a bérlőknek járó kedvezménnyel.

Üres volt a kassza

A kerület ingatlanvagyonával és gazdálkodásával kapcsolatban a Nyomozóiroda arra jutott: 2004 és 2007 között nem volt biztosított az V. kerület pénzügyi egyensúlya, ezért volt szükség az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésére is, másképpen a belvárosnak nem lett volna pénze az uniós projektek önrészére. 2007-ben már Rogán Antal vezette a kerületet.

Juhász Péter vizsgálatot kezdeményezett a hamis állításokat megfogalmazó nyomozó ellen, március 8-ára pedig tüntetést hirdetett a Nemzeti Nyomozóiroda székházához. Az V. kerület reakciója szerint „Juhász Péter által indított médiahadjáratról újra és újra bebizonyosodik, hogy annak minden állomása hazugság”, ezért hamis vád miatt feljelentést tettek ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik