Eljött az új év, ilyenkor – azaz január első munkahetében – mi, magyarok népszerű hagyománynak hódolunk: a legkülönbözőbb méretű és állagú halott fenyőfákkal díszítjük fel utcáinkat.
A szertartás nem csak faluhelyen dívik, a nagyvárosok, sőt még Budapest utcái is megtelnek kimúlt fenyőkkel, a főutak ugyanúgy, mint a kis utcák.
Az állatok ugyanúgy örülnek az alkalmi díszeknek, mint a járókelők – mintha ők is éreznék, hogy fontos, a magyarságtudatot erősítő, integráló, közösségépítő ünnep ez.
A hagyomány eredete homályos, több kutató, történész szerint István király idejére vezethető vissza; a nép így próbálta lecsalogatni az angyalokat a mennyből, hogy hozzanak szerencsét az új évre.
Mások szerint éppen hogy a huszadik század „betegsége” ez, az arctalan kapitalizmus, az urbánus elidegenedés és az önkormányzatok tehetetlenségének tünete. Az előbbi kutatók szerint utóbbiak újgazdag eltés drogosok.
Van, aki kopasz fenyőt helyez az utcára, van, aki szaloncukorpapírral díszíti. Abban azonban mindenki egyetért, hogy nem az esztétikum a fontos, hanem a mögöttes gondolatiság.
Több kerületben – például Erzsébetvárosban – olyan közkeletű a hagyomány, hogy a rendőrség is szeretettel fogadja a díszítést, persze, amíg az nem foglalja el a parkolójukat.
Budapest népe egyébként olyan komolyan veszi a népszokást, hogy még a parkolásról is lemondanak miatta.
A fenyőfa nem komposztálható hulladék, a fákat a közterület-fenntartónak szelektíven el kell szállítania és termikusan ártalmatlanítania. Ezt csak akkor tudják biztosítani, ha ki-ki elviszi a sajátját vízkeresztig a gyűjtőpontokra, ahol ingyen elhelyezhetők. Csak Budapesten majdnem háromszáz ilyen pont van.
