Közélet

Visszavonulót fújt a minisztérium sajtókém-ügyben

Visszautasított a Belügyminisztérium pénteken azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény és más kapcsolódó jogszabályok módosításával a sajtószabadságot, vagy bármely más alapjogot akarta volna megsérteni.

A Belügyminisztérium ezt annak kapcsán közölte, hogy a sajtóban megjelent hírek szerint a törvénymódosítás lehetővé tenné a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, hogy munkatársait a tartalomszolgáltatók, médiavállalkozások munkavállalói között foglalkoztassa.

A tárca az MTI megkeresésére leszögezte: a Belügyminisztérium a jövőben is a törvényes keretek között kívánja tartani a titkosszolgálatok tevékenységét.

A titkosszolgálatok tevékenységét szabályozó jogszabálytervezeteket a korábbiaknál pontosabban és közérthetőbben kívánták megfogalmazni, a szakmai fogalmak “jogi leképezése” azonban nem minden esetben történt meg, ez vezethetett a félreértelmezésekhez – derül ki a közleményből.

A törvényjavaslat benyújtása előtt és a benyújtását követően folytatott ötpárti egyeztetéseken ezek a fogalmak kikristályosodtak, a közös munka eredményeként a kitűzött célt elérték – áll a közleményben.

A tárca egyúttal megköszönte valamennyi javító szándékú felvetést, javaslatot, amelynek eredményeként eredeti céljának megfelelően készült el a törvényjavaslat. A jóhiszemű, vagy éppen szándékos félreértelmezések semmit nem vonnak le a jogszabálytervezet szakmai értékéből – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik