Tech

Mégis mit tud egy 16 milliós fejhallgató?

Az audiofil beállítottságúak minden bizonnyal sokra értékelik majd a Sennheiser újdonságát, melynek alaposan megkérik az árát.

A minőségi fejhallgatók szerelmesei számára vélhetően nem kell különösebben bemutatnunk a Sennheiser márkát, mely most egy igazi különlegességgel rukkolt elő. Történetünk 25 évvel ezelőtt kezdődött, amikor is a német vállalat kiadta a mindössze 300 példányban gyártott és nem meglepő módon méregdrága Orpheust, melynek negyedszázaddal később, most mutatkozott be az utódja.

Az egy évtizeden át fejlesztett vadonatúj Sennheiser Orpheus az elődjéhez hasonló módon minden tekintetben elképesztőre sikeredett. Kezdjük például azzal, hogy az abszolút minőségi füles egy saját csöves erősítőt kapott, melynek egy komoly méretű és tekintélyes tömegű carrarai márvány ad stabil alapot, és ebben figyel a nyolc darab kvarcüveg elektroncső. Az erősítő optikai, koaxiális és USB audiobemenetekkel rendelkezik, csatornánként négy, tehát összesen nyolc DAC-t vonultat fel, és nem meglepő módon lényegében zéró torzítást és zajt produkál.

A különlegesen finom bőrrel és mikroszálas anyaggal bevont újdonság a világ első olyan elektrosztatikus fejhallgatója, mely beépített Cool Class-A MOSFET erősítőkkel rendelkezik, természetesen oldalanként egy-egy példánnyal. A hangszórók 2,4 mikrométeres platina bevonatú membránokkal bírnak, a frekvenciaátvitel pedig 8 Hz-től egészen 100 kHz-ig terjed. A Sennheiser Orpheus ára kereken 50 ezer euró, ami napi árfolyamon átszámítva mintegy 15,75 millió forint.

Snap824

Ajánlott videó

Olvasói sztorik