Üzleti tippek

Borúsabbak lettek a cégek kilátásai

Nyoma veszett a félévkor tapasztalt optimista hangulatnak, egy kivétel van csak: az ipari szektor.

A K&H kkv-kutatás legutóbbi adatai szerint a kis- és középvállalkozások szolidabb eredményekre számítanak a következő egy év során: átlagosan 3,9%-os árbevétel- és 2,4%-os profitnövekedést valószínűsítenek.

A vállalkozások pénzügyeivel kapcsolatos várakozások meglehetősen visszafogott képet mutatnak. Az előző negyedévhez képest igen negatívan nyilatkoztak a megkérdezettek árbevételük jövőbeli alakulásáról, ugyanis 5,7%-ról 3,9%-ra mérséklődött a várt bevétel nagysága.

„A visszaesés ugyan jelentős, de egyelőre nem tudni, hogy mindössze arról van szó, hogy az előző negyedév kiugróan optimista hangulata eltűnt, és a várakozások visszakorrigáltak, vagy folytatódik a 2014 eleje óta tartó csökkenő trend. A kkv-k túlnyomó többsége (70%) továbbra is 0-6% közötti árbevétel-növekedést valószínűsít, a jelenleginél kisebb bevételt pedig mindössze a cégek 6 százaléka feltételez a következő egy évben. A nagyobb bővüléssel számoló cégek aránya viszont egyértelműen visszaesett, 31-ről 24 százalékra” – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a kkv-marketing főosztály vezetője.

Bevételek

A mikro-, kis- és középvállalkozások általában igen eltérő mértékű bevételnövekedést várnak, most azonban egységes képet mutat a szektor. Jelenleg a mikrovállalkozások számítanak a legjobb eredményre a következő egy év során, ők átlag feletti (4,2%-os), míg a kis- és középvállalkozások átlag alatti (3,6% és 3,7%) bővüléssel számolnak. A különböző ágazatok közül az ipari cégek pénzügyi várakozásai a legkedvezőbbek, hiszen 5,2%-os növekedést valószínűsítenek.

Profitkilátások

Ezen a területen visszafogottabbak lettek a cégek, szinte felére, 2,4%-ra zsugorodott a várt nyereség mértéke. Öröm az ürömben, hogy a társaságok mindössze 5 százaléka számol profitcsökkenéssel, ami az elmúlt tíz év legalacsonyabb aránya.

Az ágazatok közül csupán az ipari vállalkozások várnak átlag feletti, 3,1%-os eredménynövekedést. „Ebben az ágazatban a bizakodó hangulat nem meglepő, hiszen a KSH legutóbbi adata szerint idén augusztusban mintegy 6,2%-kal nőtt az ipari termelés volumene, míg a termelés az első nyolc hónapban 6,6%-kal haladta meg a tavalyi év azonos időszakát” – tette hozzá a szakértő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik