Tudomány

Mi a manó ez a sok X meg Y a Google logójában?

Aki hétfőn a Google közelébe került, nem árt ha tudja, ki is volt George Boole. Az angol matematikus 200 éve született (innen a doodle apropója). Felelevenítette leghíresebb kollégájának, Leibniznek bináris – másodfokú – számrendszerét, amelyet a német polihisztor már nem tudott tökéletesíteni. Ezt ötvözte logikájával, és eljutott az úgynevezett igen-nem kérdésig – egy olyan világba, ahol minden egyesekre és nullákra épül.

google

Boole műveiben elválasztotta a logikát és a matematikát, ugyanakkor logikájában algebrai szimbólumokat használt, így a vizsgált állításokat egyenletté alakította. Eszerint akár az egész világot le lehetett volna bontani ilyen kifejezésekre:

pl:. emlős=x, növényevő=y, akkor xy=növényevő emlős, (1-x)=nem emlős

Ezt a kortársak szépnek, de kevésbé hasznosnak találták. A 20. században azonban újra előkerült Boole-algebrája, és ez lett előbb az elektronika, majd a digitális világ alapja. Korunkban Boole-t éppen emiatt emlegethetik az informatikai nyelv atyjának.

A tudós 1815. november 2-án született. Élete során többek között algebrával, analízissel, logikával foglalkozott, és ezek mentén jutott el a filozófiához is. 1849-ben ő lett a Corki Egyetem első matematikaprofesszora, majd 1855-ben az Edinborough-i Királyi Társaság tagja lett. 1864-ben, 49 évesen halt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik