Foci

Nyilasi nem kér Bernd Storckból

A Blikk információi szerint a Ferencváros egykori legendás játékosa is távozik a válogatott stábjától.

Mint ismert, Bernd Storck szövetségi kapitány a norvégok elleni potselejtező megelőzően váratlanul megköszönte Sallói István, Szabics Imre és Andrusch József munkáját, majd német szakembereket hívott a helyükre.

A stábból egyedül Nyilasi Tibor volt az, akitől a német tréner nem szeretett volna megválni.

Azt a tájékoztatást kaptam, hogy továbbra is szívesen lát Bernd Storck. Felajánlotta, dolgozzunk együtt, és a döntést rám bízta. A személyem eddig sem volt fontos, most sem az, csakis az a lényeg, hogy a csapat sikerrel vívja meg a pótselejtezőt, és kijusson az Európa-bajnokságra

– nyilatkozott a Nemzeti Sportnak Nyíl a nagytakarítás után.

A Blikk ugyanakkor MLSZ-hez közeli forrásra hivatkozva pénteken azt írta, a Fradi egykori legendás támadója önszántából távozik a nemzeti csapattól, mert nem kíván együttműködni Storckkal.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik