Pénzügy

A lakástakarék és a nyugdíjpénztár lesz a favorit a következő három évben

nyugdijas(210x140).jpg (Array)
nyugdijas(210x140).jpg (Array)

A következő három évben a lakás-takarékpénztári és a nyugdíjpénztári megtakarítások lesznek a legnépszerűbbek a Portfolio Öngondoskodás 2015 című konferenciájának résztvevői szerint az MTI tudósításában.

A magyar megtakarítási piacról tartott panelbeszélgetésen Vízkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója e megtakarítások iránti keresletet a kapcsolódó állami támogatással indokolta, ami erős érv a befektetőknek az alacsony kamatkörnyezetben. Megjegyezte, hogy a befektetési alapok a nagyobb kockázat felé tolódnak, így próbálnak elérni az állampapírokénál magasabb hozamot.

Többen is megemlítették az állampapírok fokozódó népszerűségét; Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója úgy fogalmazott: a termékek jók, legnépszerűbbek az egyéves lakossági kamatozó kincstárjegyek, amelyek 2,75 százalékra csökkent kamata is jónak tekinthető más termékekéhez képest.

Harmati László, az Erste Bank vezérigazgató-helyettese úgy vélte, hogy amíg a lakossági megtakarítás évi 7-8 százalékkal növekszik, addig a rövid távú állampapírok mai aránya – a megtakarításokon belül – fenntartható. Hosszabb távon viszont egy jó ingatlanalap, a magasabb hozamot tekintve már versenyképes lehet.

Az egyszeri díjas életbiztosítások jelentősen visszaestek, mivel a kockázatmentes állampapírhozammal nem lehet versenyezni – mondta Pandurics Anett, a Magyar Posta Biztosító elnök-vezérigazgatója, egyúttal a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke. A rendszeres díjas életbiztosítások növekedését viszont nem akadályozták az állampapírok – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik