A 2010-es Pancser Police után ismét közös produkcióba vágta a fejszéjét Will Ferrell és Mark Wahlberg, amely a Sean Anders és John Morris rendezésében készülő Daddy’s Home, avagy magyar keresztségében Megjött Apuci című flúgosnak, de igen szórakoztatónak ígérkező komédia lesz. A páros ezúttal apaság tekintetében fogják megpróbálni túlszárnyalni és egyúttal kikészíteni egymást, ugyanis a történet szerint rivalizálásuk abból fakad majd, hogy a melegszívű Brad (Ferrell) rettenetesen szeretne jó apa lenni, de miután a felesége gyermekei nem tőle vannak, így a két poronty nehezen fogadja el őt a valódi apukájuk, a rettenetesen menő Dusty-val (Wahlberg) szemben. Utóbbi aztán egy szép napon megérkezik látogatóba a gyerekekhez és a két férfi közti ellentét már az első pillanatban megalapozza a később egyre extrémebbé váló versengést, melynek során egyaránt mindent bevetnek majd, hogy eldöntsék, ki érdemesebb a családfői címre. A számos őrültséget felvonultató kattant alkotás január 7-én érkezik meg a hazai mozikba.
Kultúra
Will Ferrell és Mark Wahlberg kikészítik egymást a Megjött Apuci trailerében
2015. 10. 23. 13:00
- 09:16 FBSZ: A túladóztatás miatt vannak veszélyben az üzemanyag-kiskereskedő családi vállalkozások
- 09:13 Elmenekült Iránból a börtönbüntetésre ítélt filmrendező, a Cannes-i Filmfesztiválra tart
- 08:57 Szabálysértőnek találták Harry herceg és Meghan Markle alapítványát, így nem gyűjthetnek adományokat
- 08:50 Meghalt David Sanborn, a szaxofon zsenije
- 08:37 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk
- 08:34 Nem sikerült 216 ajánlást gyűjteni egy 27 ezres városban, egyetlen jelöltje sem lesz a DK-nak Gyulán
- 08:32 Hetek óta mérges kígyóval az autójában utazik egy nő
- 08:30 Emberi hangon beszél és nevet az új ChatGPT
- 08:26 Olyan gólt emelt a félpályáról, hogy egyből a Puskás-díjra jelöltek közé követelik
- 08:15 „Csak a színházi fizetésből nem lehet megélni és családot fenntartani” – Gazdag Tibor másodállást vállalt a színészet mellett
- 08:03 3 ezer forint felett jár a lángos ára a Balatonnál
- 07:59 Bizonytalannak mérte Magyar Péter megítélését a Publicus
- 07:52 Az infláció többszörösével nőttek a közúti fuvarozás költségei: ismét nőni fog az infláció
- 07:37 Eltaláltak egy kocsit, meghalt az ENSZ egyik munkatársa Gázában
- 07:36 Furcsa, megmagyarázhatatlan betegséggel küzd a 96 éves Baranyi László
- 18:03 A világon egyedülálló leletegyüttest találtak Zamárdinál
- 06:32 Tehervagonokat siklattak ki Oroszországban
- 20:37 Erősödött a forint
- 06:38 Donald Trump ellen vallott volt ügyvédje
- 16:53 Zebrán gázoltak el egy kisgyermeket az anyjával Balmazújvárosban – megrázó videó
- 03:59 Tyson Fury apja lefejelt egy ukrán fiút a hétvégi vb-címmérkőzés előtt
- 17:06 Magyar Posta: késni fognak az utánvételes kifizetések
- 20:12 A nap legfontosabb hírei - 2024.05.13.
- 03:33 Szemsérülése miatt nem tudni, mikor védhet ismét a világ egyik legjobb kézilabdakapusa
- 07:05 Kelly Clarkson elismerte, hogy testsúlycsökkentő szer segítségével fogyott közel 30 kilót
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!