Készül a következő gonosz lelkű játékkal terrorizálós horrorfilm, a The Boy (magyarul A fiú), amely az első előzetes alapján azért nem tűnik annyira rossznak, mint amilyen az utolsó ilyen típusú alkotás: a tavalyi Annabelle volt. A mozi röviden arról fog szólni, hogy Greta (a The Walking Dead Maggie-jeként ismertté vált Lauren Cohan) amerikaiként dadának áll egy angol család házában, csakhogy már az első nap meghökken, hiszen kiderül, hogy a „gyermek”, akire vigyáznia kell, valójában egy nagy játékbaba. Az első blikkre nem teljesen normális szülők úgy kezelik a Brahmsnak nevezett nyolcévesforma csemetéjüket, mintha élő lenne, sőt: használati utasítást is mellékelnek hozzá, amelynek pontjait távollétükben Gretának szigorúan be kell tartania, különben lesz ne mulass. A lány persze eleinte magasról tesz az ostoba előírásokra és sorra megszegi azokat, mire aztán Brahms előbb elkezd gyanús dolgokat művelni, majd Greta életére tör, akit ekkora már érthető módon kitör a frász az undok bábutól. A félelmetesnek és (feltehetően nem szándékosan, de) jópofának is ígérkező, William Brent Bell rendezte The Boy január 22-én kerül az amerikai mozikba.
- 10:00 Megtalálhatták Hannibál egyik harci elefántját
- 09:57 Epstein-ügy: korrupció gyanúja miatt nyomoznak a korábbi norvég miniszterelnök ellen
- 09:41 Ónodi Eszter a színészek filmfőszerepért kapott gázsijáról: Egy autó meglehet
- 09:40 Repülőrajt? Több mint 3 százalékkal csökkent tavaly éves szinten az ipari termelés
- 09:30 A szüleinken is múlik, meddig élünk
- 09:18 Meglőttek Moszkvában egy magas rangú orosz katonai vezetőt
- 09:14 Kényszerleszállást hajtott végre a Wizz Air Budapestről Valenciába tartó járata
- 09:09 Megbecsült dolgozók nélkül nincs jól működő ország: szakszervezeti követeléscsomag 10 pontban
- 09:05 Letartóztatás vár a férfira, aki egy ötéves kisfiúval együtt lopott el egy kocsit a bölcsőde elől
- 09:03 Mégis lesz idén Kolorádó, új helyszínt talált a fesztivál
- 09:00 Nem várt meglepetés volt a kindertojásban – zuglói drogdílert fogtak
- 08:39 A Nagy Ő: több szereplőt is meglepett, hogy nem Kiara Lord nyerte meg az erotikus feladatot
- 08:31 Vízilabda: Keszthelyi Rita és Garda Krisztina kapott némi gyógyírt a vesztes Eb-döntő után
- 08:26 Aranyat és kritikus ásványkincseket talált Erdélyben egy kanadai cég
- 08:22 Varsóban elrendelték a Magyarországon politikai menedékjogot kapott volt lengyel miniszter letartóztatását
- 08:22 Varsóban elrendelték a Magyarországon politikai menedékjogot kapott volt lengyel miniszter letartóztatását
- 19:45 Ötméteresek döntöttek, Hollandia megvédte címét a női vízilabda Európa-bajnokságon
- 07:25 Orbán a Kossuth rádióban: nem tudjuk, mikor jön Trump!
- 08:39 A Nagy Ő: több szereplőt is meglepett, hogy nem Kiara Lord nyerte meg az erotikus feladatot
- 06:00 A küldetése, amennyiben vállalja: töltse ki 10 pontosra ezt a Tom Cruise-kvízt!
- 09:18 Meglőttek Moszkvában egy magas rangú orosz katonai vezetőt
- 19:04 Nagy Feró a Lázárinfón: Amit ő csinál ebben az országban, az hihetetlen. Olyan, mintha én csinálnám
- 20:57 Levetítették a bíróságon a kispesti halálos gázolásról készült felvételt, amiben egy hétéves lány és apja halt meg
- 07:19 Meghalt Vásáry Tamás, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
- 04:44 Kvíz: Mennyire emlékszel a téli olimpiák legnagyobb egyéniségeire?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
