Élet-Stílus

A sínekben okozott kárról kapott számlát egy anya, miután lányát egy vonat halálra gázolta

Sokkoló levelet kapott a belga államvasutaktól egy nő, majdnem egy évvel azután, hogy 12 éves lánya meghalt, amikor szelfizés közben egy vonat alá zuhant egy vasútállomás peronjáról. A levélben ugyanis az SNCB 19 ezer eurót (hatmillió forint) követel tőle a károkért, amit lánya halála okozott – jelentette a helyi sajtó.

„A levél szerint, mivel lányom kiskorú volt, én vagyok a felelős a baleset okozta károkért” – mondta el Carla Nuñez, akinek lánya, Charlotte tavaly novemberben vesztette életét. A nő elmondta: sokkolta a követelés, még akkor is, ha az összeget nem neki, hanem biztosítójának kell kifizetnie. „Ezeknek az embereknek biztosan nincsenek gyerekeik, különben nem tennének ilyen szörnyűséget” – jelentette ki az anyuka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik