Foci

Hármas holtverseny a spanyol bajnokság élén

A Sárga Tengeralattjáró győzelme esetén listavezető lett volna, így viszont a Celta utolérte a Realt és a Barcát.

Szombaton előbb a Real Madrid, majd a Barcelona aratott sima győzelmet a spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera Division) nyolcadik fordulójában. Vasárnap ebédidőben a harmadik Villarreal csapott össze a negyedik Celta Vigóval.

Az első fél óra egyértelműen a hazaiaké volt, Manuel Trigueros háromszor is célba vette a kaput, de pontatlan volt. A 41. percben a semmiből előnybe került a Celta, Fabian Orellana senkitől sem zavartatva csavart a bal sarokba (0-1).

A szünet után egy perc sem telt el, a Sárga Tengeralattjáró fiatal védője, Eric Bailly belekapott a labdába, így második sárgával a kiállítás sorsára jutott. A vendégek lezárhatták volna a találkozót, de Iago Aspas két ordító ziccert is elpuskázott. Ezt meg is büntették a hazaiak, a csereként beálló Denis Suarez megpattanó lövéssel egyenlített a 67. percben (1-1).

Úgy tűnt, a vendéglátók kihúzzák, majd jött az utolsó perc. Orellana a a lécre csavart, a kipattanót pedig a spanyol válogatottban is számításba vett Nolito bebombázta (1-2).

A vigói csapat győzelmének köszönhetően 18 ponttal áll, akárcsak a Real és a Barca. A Villarreal maradt 16 pontos, az Atlético esetleges győzelmével visszacsúszhat az ötödik helyre.

Eredmény – Primera Division, 8. forduló

Villarreal – Celta Vigo 1-2 (0-1)
Gólszerző: D. Suarez (67.) illetve Orellana (41.), Nolito (90.)
Kiállítva: Bailly (46.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik