Nagyvilág

Az afgán elnök örül az amerikai katonáknak

Asraf Gáni afgán államfő üdvözölte pénteken azt a washingtoni döntést, amelynek értelmében az eddigi tervekkel ellentétben 2016 után is több ezer amerikai katona teljesít majd szolgálatot a közép-ázsiai országban.

Az afgán elnöki hivatal péntekre virradóra kiadott közleménye szerint a döntés a Barack Obama amerikai elnök és Gáni között hónapokon át tartó tárgyalások eredménye. Az afgán kormány soha nem volt még ennyire eltökélt abban, hogy erősítse kapcsolatait a terrorizmus elleni küzdelem terén – olvasható a dokumentumban.

A közlemény szerint az olyan csoportoknak, mint amilyen a táliboké is, “tudniuk kellene, hogy a nemzetbiztonsági erők elleni harcuk nem végződhet máshogy, csak vereséggel”. Az ajtó azonban továbbra is nyitva áll a béketárgyalások előtt, derül ki az elnöki hivatal által közzétett dokumentumból.

Barack Obama csütörtökön jelentette be, hogy a korábbi tervekkel ellentétben 1000 helyett 5500 katonát kíván állomásoztatni az Egyesült Államok 2016 után Afganisztánban. Az amerikai elnök ezzel lemondott arról, hogy teljesítse az Egyesült Államok által viselt leghosszabb, több mint 14 éve tartó háború lezárására vonatkozó ígéretét. Obama szerint a biztonsági helyzet még mindig rendkívül törékeny Afganisztánban, és – mint mondta – a korábban tervezettnél több amerikai katona jelenléte kínálja a legjobb esélyt a hosszú távú sikerre.

Az Egyesült Államok a jövő év nagy részében a jelenlegi 9800 fős szinten tartja az afganisztáni katonai kontingens létszámát, majd 2017-re, Obama második elnöki ciklusa végére 5500-ra csökkenti azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik