Élet-Stílus

Kigyógyult a rákból a lány, aki két évig bujkált a kemoterápia elől

Pont került pénteken egy tizenkét éves lány egészségi állapota körül, évek óta bonyolódó per végére Ohioban. A konzervatív, vallásos, amis közösségben élő, tizenkét éves Sarah Hershberger kálváriája 2013-ban kezdődött, amikor leukémiával diagnosztizálták. A modern kor vívmányait elutasító szülei azonban nem voltak hajlandók őt kórházi kezeléseknek alávetni, inkább Istenre bízták a sorsát.

kép: The 1851 Center for Constitutional Law
A Hershberger család (kép: The 1851 Center for Constitutional Law)

A lány ügyének lezárását az tette lehetővé, hogy közel két év bujkálás után, úgy tűnik teljesen meggyógyult – írja a Reuters. Sarah szüleinek azt mondták az orvosok, hogy kemoterápia alkalmazásával a lány túlélési esélye 85 százalék, ám kezelés nélkül egy éven belül meghalhat. A szülők azonban féltették a gyermeküket a mellékhatásoktól, például a meddőségtől.

A kórház kérésére bíróság mondta ki, hogy az orvosok akár a szülők akarata ellenére is kezelhetik a lányt, aki mellé egészségügyi gyámot neveztek ki, hogy meghozza a megfelelő döntéseket. A család azonban elmenekült a törvény elől: bujkálni kezdtek, és alternatív gyógymódokat kerestek.

Ügyükben egy civil jogvédő szervezet, a The 1851 Center for Constitutional Law segítette őket. Bár egyelőre úgy tűnik nyertek, a bíróság kikötötte, hogy ha kiújulnának a lány tünetei, akkor a szülőknek haladéktalanul el kell kezdeniük kemoterápiás kezeltetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik