Szórakozás

Cicciolina: Még mindig szépek a melleim

62 éves lett Staller Ilona azaz Cicciolina. A Rómában élő díva elárulta a Hír24-nek, hogy egy nagy adag gulyással ünnepelt és hogy még mindig szépek a mellei.

A héten ünnepelte hatvankettedik születésnapját Cicciolina. Az egykori pornódíva elárulta, hogy az életében semmit sem bánt meg.

“Mindent ugyanúgy csinálnék, de lehet, hogy sokkal számítóbbnak kellett volna lennem. Ugyanis egy tisztalelkű, naiv lánynak születtem és az is maradtam. Ugyanakkor az erotikus filmeket sem bánom, mivel az is életem része volt” – magyarázta Cicciolina, aki fiával, Ludwiggal és annak barátnőjével ünnepelte születésnapját.

Fotó: F.FABBRE

“Csináltam egy jó nagy adag gulyást és kaptam egy óriási tortát. Én nem is akartam egyébként ünnepelni, de a fiam ragaszkodott hozzá” – tette hozzá Ilona, aki a mai napig eljár szórakozóhelyekre fellépni. Hogy ez pontosan mit jelent? Például énekel és táncol, miközben a melle is látszik.

“Szerintem még mindig nagyon szépek a melleim. Nem tagadom, hogy meg van csináltatva, de szerintem ez nem probléma” – mondta Cicciolina, aki még áprilisban politikai pályára készült.

Programjában többek között az is szerepelt, hogy ha megválasztják Róma polgármesterének, akkor eléri, hogy legalizálják a marihuánát terápiás céllal, kiengedik azokat a rabokat, akik 1-2 éves büntetést kaptak, hogy ne legyenek annyira zsúfoltak a börtönök, illetve a prostituáltak is szabadon gyakorolhatnák a hivatásukat.
Staller Ilona egyébként 1987-1992 között a római képviselőház tagja volt a Radikális Párt tagjaként. Képviselőként is botrányos volt, emlékezetes, hogy 1991-ben felajánlotta Szaddám Huszeinnek, hogy szexszel vele, amennyiben elengedi a külföldi túszait. Végül azonban nem kellett ehhez Cicciolina segítsége, illetve most 2013-ban sem kapott elegendő szavazatot az olaszoktól. Bár Ilona szerint nem feltétlenül volt tisztességes a választás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik