Kultúra

Hivatalos: jön A feláldozhatók 4

Vége a spekulálásnak, ugyanis a harmadik felvonás hatalmas bukása ellenére Stallone és barátai mégiscsak folytatják a szériát.

A feláldozhatók 3 elsöprően negatív fogadtatása, majd anyagi csődje nyomán azt hittük, hogy ezzel lecsengett a kiszuperált akcióhősöket reaktiváló franchise, azonban úgy tűnik mégsem, tudniillik a Variety értesülései szerint a filmeket finanszírozó Nu Image és Millennium Films stúdiók megállapodást írtak alá a SSXH Beijing és a Max Screen Film Distribution nevű cégekkel a negyedik installáció forgalmazásáról, ami azt jelenti, hogy bizony készül a folytatás. Habár még tavaly egy interjúban a szériát életre hívó Sylvester Stallone maga is elismerte, hogy nagy hiba volt a harmadik filmmel megcélozni a PG-13-as korhatár-besorolást – ez nálunk a „12 éven aluliaknak nem ajánlott” kategória -, hiszen az igazi durvulás elmaradása végül kinyírta a produkciót. Sly ebből kifolyólag megígérte, hogy többet ilyen nem lesz, tehát valószínűsíthető, hogy A feláldozhatók 4 ismét éppoly brutális akciójeleneteket fog felvonultatni, mint amilyenek az első és második részben vannak.

Az eddigi információk alapján Stallone és kollégái 2016-ban állnak majd neki a munkálatoknak és a filmet az USA mellett részben Kínában fogják forgatni. A főkolompos oldalán Jason Statham, Jet Li, Dolph Lundgren, Terry Crews, Randy Couture és Arnold Schwarzenegger visszatérése tűnik valószínűnek, bár egyelőre még egyiküket sem erősítették meg. A feláldozhatók 4 várhatóan 2017-ben kerül majd a mozikba.

Forrás: Variety via Coming Soon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik