A mosógép és mosogatógép mellett néhány év múlva remélhetőleg már ez is kapható lesz minden műszaki áruházban.
A Laundroid névre keresztelt robot három vállalat, a Japán legnagyobb (főként előregyártott elemekből építő) ingatlanberuházójaként ismert Daiwa House, az űrtechnológiák mindennapokba való átemelésén dolgozó Seven Dreamers és a Panasonic közös munkájaként született, és egyáltalán nem lógna ki a ruhásszekrények közül.
A CEATEC szórakoztatóipari kiállításokon évek óta sorra mutatkoznak be az automatizált rendszerek, okoskütyük és más, előremutató fejlesztések, de a tegnap bemutatott termék a korábban felsoroltakkal szemben tényleg az évtizedes nyűgtől szabadítana meg bennünket – hiszen nincs is annál rosszabb, mint késő este hazaérni, rápillantani a ruhaszárítóra, majd egy hosszan tartó, néma sikolyt, vagy némi szitkozódást követően megkezdeni a hajtogatási szertartást.
A robot képes felismerni a behelyezett ruhadarabokat, a belső karok ennek megfelelően rendeződnek, majd indul meg a hajtogatás. Jelenlegi állapotában a Laundroid galléros pólók, ingek, szoknyák, nadrágok, törölközők és pólók közt tud különbséget tenni. A legnagyobb kihívásnak a zokni tűnik, de bízunk benne, hogy rövidesen ezt az apró akadályt is leküzdik a mérnökök.
Egyetlen hátrányként a gép sebességét hozhatnánk, hiszen egy mosásnyi ruha összehajtásához közel hét óra szükséges, így a remélhetőleg hangtalan rendszer egész éjjel dolgozni fog, hogy reggel már csak el kelljen helyezni a ruhákat a gardróbszekrény polcain.
A Laundroid 2016-tól már előrendelhető lesz, egyelőre még ismeretlen áron. A fejlesztők álma egyébként egy, mosást, szárítást és hajtogatást automatikusan végző gép, melyet négy év múlva, 2019-ben szeretnének bemutatni, így életünk során akár tizennyolcezer órával (ez több, mint két év) többet tölthetünk szeretteinkkel, barátainkkal és kedvenc hobbinkkal.