Gazdaság

Megint elbukhat az állam a mobilpiacon

Már rég működnie kellene a szolgáltatásnak, de most még nehezebb helyzetbe kerülnek azzal, hogy az egyik vesztes pályázó leszerelte és elvitte saját eszközeit.

Megint elbukhat az állami mobilszolgáltató elindítására tett próbálkozás – írja a Népszabadság. Az MVM Net tavaly nyert mobilfrekvenciát, már működnie kellene a szolgáltatásnak, de még a hálózat kiépítése sem kezdődött el. 12,8 milliárd forintért hirdettek tendert, amelyen az indulás előfeltételéül szabták, hogy a jelentkezők teszthálózatot építsenek ki, így tudtak megfelelni a szolgáltatásindítási kötelezettségnek.

Most viszont bajba kerültek, mert miután kiderült, hogy az állami cég végül az Antenna Hungáriával és a kínai Huawei-vel közösen építené ki a hálózatot, a másik pályázó, a francia Alcatel-Lucent úgy döntött, leszereli a próbahálózatot, ez a múlt héten meg is történt. Így a 39-ből csak mintegy húsz bázisállomás maradt az MVM Net birtokában, noha májusban pénzbüntetést is kapott a cég és a hatóság kötelezte, hogy június végéig biztosítsa a szolgáltatást Budapesten, több megyeszékhelyen és főútvonalak mellett.

A hírközlési hatóság arról tájékoztatta a Népszabadságot, hogy következő lépésként akár hárommillió forint bírsággal is sújthatják a cég vezetőjét, végső soron pedig felmondhatják az MVM Net frekvenciaszerződését is.

A magyar állam korábban is próbálkozott mobilszolgáltató indításával, de megsemmisítették annak a tendernek az eredményét, melyen az erre a célra létrehozott MPVI Zrt. frekvenciát nyert, végül meg is szüntették a céget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik