Szórakozás

Tökéletes világsztár lehet Király Viktorból

Az énekes nemcsak túljutott az amerikai Voice első fordulóján, de a zsűri véleménye alapján akár a végső győzelemre is esélyes lehet.

Király Viktor nemcsak túljutott az amerikai Voice első fordulóján, de a zsűri véleménye alapján akár a végső győzelemre is esélyes lehet. A kinti zsűri nem kisebb nevekből áll, mint Gwen Stefani, Adam Levigne, Pharrell Williams és Blake Shelton. Viktort az a megtiszteltetés érte, hogy egymás után mind a négy zsűritag csillogó szemekkel fordult felé, sőt a stúdióban valóságos harc alakult ki érte, ugyanis ha többen is le szeretnének csapni az énekesre, akkor maga a versenyző döntheti el, kit választ mentorának.

“Eredetileg Pharrellt szerettem volna mentoromnak, de Adam Levigne nagyon meghatott a kommentjeivel és a tanácsaival. Az az őszinteség, amit láttam az arcán, végleg meggyőzött, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni. Nem beszélve arról, hogy végtére is zeneileg közel áll hozzám. Elmondhatatlan érzés volt, hogy a produkcióm után Adam Levigne hozzátette: Te megnyerheted ezt a versenyt” – mondta Viktor a Blikknek.

A magyar Megasztár 4. szériájának győztesével kapcsolatban volt mentora, Mester Tamás is nagyon bizakodóan nyilatkozott.

“Én mindig világmércével néztem a zenét, nem teszek különbséget. Azt gondolom, nincs külön magyar zene meg külföldi zene. Itt volt az ideje, hogy végre valaki áttörje ezt a frontot, vagyis hogy végre legyen Magyarországnak világsztárja. A véleményem nem változott azóta sem: Viktor tökéletesen alkalmas erre a feladatra, és szurkolok neki” – mondta a zenész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik