Elismerte a bíróság előtt egy Németországban élő pakisztáni férfi, hogy megölte saját lányát, mert szégyent hozott család becsületére. A Pakisztánban megszokottnak számító, és gyakran büntetlenül végrehajtható becsületgyilkosságot azután követte el a mélyen vallásos muzulmán férfi, hogy a lányt a rendőrök elkapták, amikor óvszert lopott. Ez ugyanis azt jelentette, hogy lefekszik a barátjával – jelentette a helyi sajtó.
Az emberölés miatt bíróság elé állított 51 éves Assadullah Khan elmondta: fogtechnikusként dolgozó lánya szégyent hozott a családjára, amikor egy olyan fiúval jött össze, akit apja nem hagyott jóvá. A lány megölése miatt szintén a vádlottak padján ülő anya hozzátette: Lareeb több éjszaka is kimaradozott, és elkezdte nem hordani fejkendőjét. Majd a jött az óvszerlopásos ügy, és azután egyértelművé vált, hogy a lány lefeküdt a barátjával.
Assadullah Khan január 28-án este bement lánya szobájába darmstadti otthonukban, és megfojtott alvó lányát. Majd felesége segítségével felöltöztették a lány holttestét, egy tolószékbe rakták, és autóval egy erdőszélre vitték, ahol kidobták. A holttestet másnap reggel találták meg járókelők.
A feleség a bíróság előtt azt állította, hogy képtelen volt megállítania a férjét, mert túl gyenge volt ahhoz, hogy szembeszálljon vele. A házaspár 14 éves lánya – akit a gyilkosság estéjén egy rokonhoz küldtek – azonban a bíróság előtt kijelentette: az anyja erős asszony, aki “nem volt elnyomva, azt csinált amit akart”. Többek között őt is rendszeresen bottal verte. A Nida nevű lány a német sajtóban megjelent beszámolók szerint az eset óta minden kapcsolatot megszakított szüleivel.