Light

Ilyen volt a Facebook négyszáz éve

A reneszánsz és barokk kor embere ugyan még offline követte a trendeket, de ez persze semmit sem von le a szokás értékéből.

Az album amicorum (barátok könyve) műfaj először a tizenhatodik században jelent meg, de egészen az 1800-as évek végéig tartotta magát.

A Németországból induló szokás az 1500-as években a holland, francia és német egyetemeken (a Facebook is hasonló környezetben, a Harvardon született meg) tanuló fiatal nemesek közt nőtt nagyra, akik egész Európát bejárták, meglátogatva a legfontosabb városokat, egyetemeket, tudósokat és művészeket.

077harinxma3-groot_0

A könyvek a személyes és üzleti kapcsolatok ápolására szolgáltak, minden fontosabb találkozást megörökítettek bennük, de sokszor fény derül belőlük tulajdonosa plátói szerelmének kilétére, sőt, a világról alkotott véleményük, kedvenc dalaik, dalszövegeik és tanácsaik is szerepelnek bennük. Az illusztrációkat sok esetben a  legjobb művészei készítették el, Rembrandt például Simeon énekét rajzolta meg Jacob Heyblocq könyvébe:

hs_32_1

Természetesen nem csak a fiatal férfiak közt hódított a szokás, a tehetős családok lányai is rendelkeztek hasonló könyvekkel. Ők ugyan nem fedezhették fel egyedül Európát, de a különböző kolostorok és más családok meglátogatása során szerzett élményekkel teli lapok legalább olyan érdekesek, mint a férfiaké. Ezekben a könyvekben komoly üzleti kapcsolatok helyett inkább megerősödő barátságokról, titkos szeretőkről és pletykákról olvashatunk.

Néhány lap a legjobbak közül:

gróf Járdánházy Béla (27), munkahelye az Élet Iskolája, Ahol Isten Az Osztályfőnök

KBJacobvanBronckhorst-930x664

Tüllfalvi Irma bárónő családi állapota megváltozott: egyedülálló

tumblr_n4r1ktLqOA1r4litgo1_1280-930x904

Rákosborzasztóy Takách Gizella lecserélte profilképét – 12 perce.
Rákosborzasztóy Takách Gizella lecserélte profilképét – 9 perce.

Album_amicorum_2122-0012 (1)

Ennél nagyobb photobomb sosem lesz! Menten elpusztulok a nevetéstől.

8077122310_21c25b7903_o

Rembrandt van Rijn kiállításmegnyitó, április 9. 17:00 – 47 ott lesz, 61 talán, 178 meghívva

MargarethaHaghen

Sándorfalvy Demszky Dénes mostantól kapcsolatban van vele: Szekrényessy Skolasztika

133m63_141v_142r_x-930x573

 

GPOY a farsangi bálban Kozettel, fotó: Lónyay Benvenútó

Serres_3_Maskenball_Fasching (1)

Sáfrány Tarzícia utazik ide – Buda, Magyar Királyság

JulianadeRousselKB-930x638

 

Feleim! Holnap geometria vizsga, nem tudok semmit. Félek.

8077119956_80ee0988c7_b

Nyugodtan bezárhatja a könyvet, ennél jobb ma már úgysem lesz

Album_amicorum_van_Jan_Baptist_Stalpart_van_der_Wiele_(8077128815)

 

Fotók: Messy Nessy Chic, Koninklijke Bibliotheek, Wikimedia Commons

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik