Gazdaság

Fordulatot ígér a kormány a NAV-nál, kitennék az ablakba

Varga-Mihaly(8cdddef0-b18a-4dfb-857f-dc9bcc2c34f0)(430x286).jpg (Array)
Varga-Mihaly(8cdddef0-b18a-4dfb-857f-dc9bcc2c34f0)(430x286).jpg (Array)
Varga Mihály szerint alaposan átszabják az adóhivatalt.

A szaktárca államtitkárságaként működhet a jövőben az adóhivatal, amelynek irányítását az adóügyi államtitkár láthatja el. Január elseje nagy változást hozhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV). A Magyar Időknek Varga Mihály azt mondta: az adóigazgatás, a vámhatóság és a közpénzügyi csalásokat üldöző nyomozó hatóság egyesítése 2011-ben jó döntés volt, de eljött az idő, hogy a közterheket beszedő szervezet működését áttekintsék.

Az utóbbi két hónapban szakmai munkacsoport világította át a hivatalt.

A minisztériumi és hatósági szakemberekből, valamint a szakmát és a vállalkozásokat képviselő hozzáértőkből álló grémium megállapításai alapján több ponton is módosulhat a NAV szervezete.

A legfontosabb, hogy – a tervek szerint – a hatóság munkáját a jövőben a szaktárca államtitkársága irányítja majd, úgy, hogy a minisztériumi államtitkár, Tállai András egyben a hivatal vezetője is lesz. A nemzetgazdasági miniszter a szervezeti átalakításról azt mondta, hogy a NAV–központ is a tárca berkeiben működne, megszűnne a hét régiós igazgatóság. Ezen egységek munkatársai elsősorban a megyék munkáját segítenék.

A módosítások befolyásolnák a cégek és a magánemberek mindennapjait, a kormányhivatalokban is működne NAV-ügyfélszolgálat.

Az adófizetőknek így módjuk nyílna arra, hogy lakóhelyükhöz, székhelyükhöz közel eső helyen juthassanak érdemi adóügyi információkhoz.

 

Varga Mihály a távolabbi jövő kapcsán azt mondta, hogy az adóhivatalnál arányaiban jóval többen dolgoznak, mint Európa más államainak hasonló szervezeteiben, nem kizárt, hogy a NAV a jelenlegi 23 ezres létszám helyett kisebb állománnyal működik majd. A különféle átalakítások nem befolyásolhatják a mindennapi ügymenetet, a jövőben sem lesz kevesebb az ellenőrzés, mert a költségvetés bevételeit biztosítania kell a szervezetnek.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik