Nagyvilág

Feloszlatta magát a horvát parlament

A szociáldemokrata párt vezette kormánykoalíció nyújtotta be a törvényhozás feloszlatásáról szóló javaslatot, amelyet még pénteken egyhangúlag meg is szavaztak a képviselők. Az államfőnek a törvény szerint a parlament feloszlatásától számított hatvan napon belüli időpontra kell kiírnia az új választásokat. Erre öt hétvége áll a rendelkezésére: október 25., valamint november 1., 8., 15., és 22-e.

Mivel a kormánykoalíció és az ellenzéki pártok is a mielőbbi választásokat sürgetik, a legvalószínűbb, hogy Kolinda Grabar-Kitarovic államfő egy november eleji időpontot választ, hogy maradjon idő a kampányra.

A legújabb közvélemény-kutatások szerint a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) még mindig vezet, 30 százalékon áll, míg a szociáldemokratáknak (SDP) 25,4 százalékos a támogatottságuk. A két legnagyobb párt között a különbség egy hónap alatt négy százalékkal csökkent. Elemzők szerint a kormány populista intézkedései és a migránsválság is hatással volt arra, hogy nőtt a szociáldemokraták népszerűsége.

A most feloszlott, Horvátország függetlenné válása óta hetedik parlamentet 2011. december 4-én választották meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik