Sport

Ilyen meccsről álmodik Csányi Sándor

Az amerikaifutball-válogatott első mérkőzése pont olyan volt, amilyet az MLSZ-elnök szeretne: családbarát.

Szerencsénk volt. Az amerikaifutball-válogatott első mérkőzése akár az Utolsó cserkész c. film nyitójelenetében látott dagonyára is hasonlíthatott volna – lövöldözés nélkül persze -, ám a napok óta tartó heves esőzés ezúttal elmaradt.

Éppen hogy beértem az Építők stadion területére, rögtön egy NFL-es zrika fültanúja voltam. Egy úriember az eladónál lévő, rekesznyi leeresztett tojáslabdára mutatva megjegyezte Patriots-sapkás barátjának: „Nézd, itt vannak a labdáitok!”. Tökéletes indítás.

A pompomlányok bemutatója és a konferanszié érzelem dús beharangozója után aztán felszállt a piros-fehér-zöld füst és a pályára szaladt a 45 fős magyar válogatott, akiket a szépszámú publikum hangos ovációval fogadott. Egy magyar játékosra 100 szurkoló jutott, 4500-an látogattak ki ugyanis. Az NB I soros fordulójában nem volt mérkőzés, amelyet ennyien néztek volna a helyszínen.

A megismételt magyar kezdőrúgás (az első kipattant oldalra a pályáról, ami nem megengedett):

Ami a mieink játékát illeti, van még rajta mit csiszolni, főleg az előre játékban. Rögtön az első támadássorozatunkban a saját célterületén belül vitték le az irányítót, Bencsics Márkot, járt is érte a két pont a cseh ellenfélnek. A folytatásban is nehézkesen ment a first downok teljesítése, közben a vendégek egy sikeres 45 yardos mezőnygóllal növelték tovább az előnyt (ami szép, az szép), majd még két TD-t is szereztek az első félidőben. Az irányítófutás levédekezése jelentette a legnagyobb gondot magyar oldalon.

A magyar csapat irányítót cserélt a szünetben – ami a megszokottnál hosszabb volt, dobos bemutató színesítette a programot -, beállt Czirók Márton, ettől pedig új lendületet kapott a magyar csapat. A közönség minden egyes sikeres magyar szerelést és passzt nagy tapssal és éljenzéssel fogadott. El lehet képzelni, mi volt akkor, amikor maga Czirók futott touchdownt!

„Ennyi!” – hallatszott a hátam mögött egy szakértői hozzászólás.

Közben lehet, hogy a válogatott leendő két tagját láthattuk, két fiústestvér ugyanis igyekezett utánozni, amit pályán látott – az idősebbik egész jó testcseleket csinált. Csányi Sándor MLSZ-elnök egyébként biztosan csettintett volna egyet elismerése jeléül, ha kilátogat az Építők pályára, ki lett maxolva ugyanis a családbarát jelző, gyerekek, feleségek, barátnők is voltak szép számmal.

Minél jobban benne voltunk a meccsben, a lelátó annál inkább együtt élt a játékkal – ebben minden bizonnyal a szép mennyiségben elfogyasztott sör is szerepet játszott -, a negyedik negyedben a cseh támadásoknál üvöltött mindenki torkaszakadtából, ahogyan az illik. A védelem meg is hálálta a biztatást, sikerült megállítani cseheket. A magyar támadóegység sem tudott már pontokat feltenni a táblára, a szervezettebb cseh csapat így végül 26-7-re nyert, de ezen a délutánon az eredmény másodlagos volt.

Galéria
Fotó: MTI

Még csak egy meccsen van túl a csapat, de ez a szám hamarosan megduplázódik, október 10-én, Belgrádban ugyanis a házigazda szerbek ellen lép pályára a magyar válogatott. Annak a találkozónak már tétje is lesz, ugyanis azon az egy összecsapáson dől el, hogy melyik együttes képviselteti magát a B-csoportos Európa-bajnokságon.

Egy mérkőzés alapján nehéz lenne esélylatolgatásba bocsátkozni. Ugyanakkor a lényeg, hogy az első, és legfontosabb lépést vasárnap megtette a magyar amerikaifutball-válogatott.

Olvasói sztorik