A filmet az elsőfilmes James Venderbilt rendezte, akinek forgatókönyvíróként olyan filmeket köszönhetünk, mint a Zodiákus, vagy Az elnök végveszélyben. A Truth valahol a kettő metszete, hiszen, amíg az elsőben újságírók (is) nyomoznak a Zodiákus-gyilkos után, addig a másikban az amerikai elnök lesz a főszereplő. A Truth persze ennél komplikáltabb sztorival bír, ráadásul valós események állnak a film hátterében, hiszen egy ízben George W. Bush állítólag engedély nélkül maradt távol a Nemzeti Gárdától, s erre a visszásságra ugyan a CBS News riporterei felhívták a figyelmet, de hanyagságuk miatt végül az újságírókat hurcolták meg, sőt karrierjük is kockára került. A film igazi színészparádéval készült, hiszen a főszereplő Cate Blanchett és Robert Redford kettősön kívül Topher Grace, Elisabeth Moss és Dennis Quad is szerepel a Truth-ban. A film októberben érkezik az amerikai mozikba, a készítők ezzel akarnak előnyt kovácsolni abból, hogy a szintén újságírós-oknyomozós, de jobb kritikákkal bíró Spotlight előtt dobják a placcra.
- 16:36 A budapesti ukrán nagykövettel, Fegyir Sándorral tárgyalt Pintér Sándor
- 16:35 Mélyszegénységben élő emberekkel nyittattak számlát, hogy elrejtsék a bűncselekményekből származó 117 milliót
- 16:35 Csődöt jelentett a gyártócég, amelyre Áder János és Hernádi Zsolt is komoly tétet tett
- 16:34 Két órát aludt, de így is elverte a mezőnyt a magyar ultrabringás az 1000 kilométeres versenyen
- 16:18 Mintha meccs közben a vesztésre álló csapat lefújná a meccset azzal, hogy „mi győztünk” – sokkolta a jogászokat a kormány veszélyhelyzeti rendelete
- 16:15 Kínos feliratot megörökítő kép került elő a Nyugati pályaudvar előtti metróépítésről
- 16:09 700 szövetségi rendfenntartót vonnak ki azonnali hatállyal Minneapolisból
- 16:07 Magyar Péter Orbánnak: Miért kell lemenni kutyába? Rettegni méltóztatik?
- 15:39 Orbán: Kiutasítjuk a kényszersorozásban részt vevő ukránokat
- 15:38 Film készül Joni Mitchell életéről, Meryl Streep játssza majd az énekesnőt
- 15:25 „Hagyjuk-e, hogy a kormány a jog fölé helyezze magát?” – az Európai Bizottsághoz fordul Karácsony Gergely
- 15:24 A Spar 30 milliárd forinttal stafírozta ki a magyarországi cégét
- 15:18 „Ha valaki meg akart volna fagyni, akkor a kormányzattól nyugodtan megfagyhatott volna” – nem csak a hajléktalanokat veszélyezteti a kihűlés
- 15:08 Egy várandós anyuka és egy kisgyermek is megsérült a Peresztegnél történt balesetben
- 14:56 500 gyorshajtót mértek be Budapesten egy hónap alatt – volt, aki a megengedettnél kétszer gyorsabban száguldott
- 10:42 A Nagy Ő: kínos hibát követett el Kriszta – pont azt rontotta el, amire Stohl András háklis
- 11:03 Bujdosó Andrea: Ez a rendelet a főpróba, a „fehérorosz útra” lépés mérföldköve
- 12:26 G.w.M: Hiába fújják a rasszista lufit, emlékeim szerint még nem ült ott cigánylány a külügyminiszter mellett
- 11:36 Eddig 12 pártot vettek nyilvántartásba a 2026-os választásokra, de az MSZP nincs köztük
- 13:50 Vidéki prókátor: Orbán rendeletéről ordít, hogy jogsértő
- 10:46 Egy zuglói nyomozó kocsijából akart jelblokkolóval lopni egy grúz férfi, de gyorsan rájött, hogy rossz Skodát választott
- 11:38 Stohl András nem várt a ceremóniáig: soron kívül osztott rózsát
- 07:27 Megölték Kadhafi egykori líbiai diktátor fiát
- 06:43 Döntött a kormány: Budapestet már a jog sem védi az inkasszótól
- 09:53 Epstein-botrány: volt felesége szerint Bill Gatesnek is felelnie kell
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
