Szórakozás

Megszólalt a diszkótragédia közeli szemtanúja

Szadai Tamás a kezében vitte ki az egyik áldozatot, a 17 éves Kingát.

A szemtanú Hajdú Péter Frizbi című műsorának vendége volt, ahol a szombat éjjeli tragédiáról mesélt. A fiú maga is megerősítette, hogy nagyon nagy volt a tömeg a szórakozóhelyen, és csak nagy nehézségek árán tudott mozogni az épületben. Éppen ezért biztonsági őrnek adta ki magát, hogy így kényszerítse indulásra az összezsúfolódott embereket.

Tamás úgy emlékezett, három fiatalt, két lányt és egy fiút látott a földön feküdni. A fiút felsegítette, de az egyik lányon, Kingán épp taposott valaki. Az illető kétszeri felszólításra sem ment arrébb, ezért lelökte és segíteni próbált a bajba jutott lánynak. De ekkor már látta, hogy Kingának se pulzusa, se légzése nincsen, a szeme pedig félig nyitva volt.

Tamás azonnal segítségért kiabált, de elmondása szerint az emberek csak néztek, vagy egyáltalán nem reagáltak semmit. Végül egy férfi segített neki kicipelni a lányt, akinek az arca, szája és orra sérült, a bal oldalán pedig egy 10 cm-es vágás éktelenkedett.

Kinga családja korábban az Aktívnak mesélt fájó őszinteséggel kislányukról. Az édesanya akkor azt mondta, megérezte lánya halálát, az elhunyt nővére számára pedig húga jelentett mindent. A gyászoló szülők már megkapták a boncolási jegyzőkönyvet, melyből kiderült: lányukat nem késelték meg, halálát fulladás okozta.

AJÁNLOTT LINKEK:

Diszkótragédia: nem ment arrébb a Kingán taposó fiú (STOP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik