Nagyvilág

Nagy mészárlás van ma a Közel-Keleten, és mindenki örül neki

Az Eid al-Adha, az “áldozati ünnep”, vagy a “nagy ünnep”, a második legnagyobb a két fő muszlim “eid-ünnep” közül. 2015-ben az ünnepség kezdő napja a Hold alapú iszlám naptár szeptember 22-ének estéjére esik. Szerte a világon muszlimok ezrei emlékeznek meg Ábrahámról, aki Isten akaratának eleget téve kész volt feláldozni fiát, Izmáelt. Az Eid al-Adha a mekkai zarándoklattal, a Hadzzsal is összefüggésben áll, ekkor ér ugyanis véget évente több mint kétmillió muszlim zarándoklata.

A Hadzs-zarándoklatnak köszönhetően a világ legnagyobb vallási megmozdulása zajlik le a Szaúd-Arábiában. Ahogy azt az iszlám ötödik és utolsó pillére előírja, a felnőtt muszlimoknak életük során legalább egyszer kötelező ellátogatni Mekkába, ha fizikailag képesek rá és azt anyagilag is megengedhetik.

A Hadzs kezdő dátumát is a Hold-naptár határozza meg, de a zarándoklat az iszlám naptár utolsó hónapjára, a Dzu al-Hiddzársa esik. Különböző etnikumú, szociális helyzetű és kultúrájú muszlimok gyűlnek a mekkai Kába-kőhöz, a muszlim világ leghíresebb szentélye köré, hogy Allahhoz imádkozhassanak.

Az áldozati ünnep Ábrahám tette köré épül, akit a muzulmán isten, Allah álmában arra kért, hogy fektesse le a mekkai szentély, Kába alapjait. Ma ez a téglatest alakú épület, az al-Maszdzsid al-Haram nagy mecset középpontjában.

Követve Isten parancsát, Ábrahám családjával együtt, kopár földeken keresztül elindult Mekkába. Útja során újabb álmot látott, melyben Allah parancsára feláldozta saját fiát. Mikor elmesélte Izmáelnek, mit álmodott, fia arra kérte, tegyen eleget a kérésnek, mert készen áll rá, hogy Istennek adja az életét. Mielőtt azonban Ábrahám megölte volna a fiát, Allah megkímélte az életét és egy báránnyal helyettesítette, amit végül Ábrahám fel is áldozott.

Hogy megemlékezzenek Ábrahám áldozatáról, a muszlimok teheneket, bárányokat, kecskéket, kosokat, vagy más állatokat áldoznak fel az Eid al-Adha ünnepén és húsukat a szegényeknek adják. A Nemzetközi Iszlám Kutatási Alapítvány (Islamic Research Foundation International) szerint az állatok húsának egyharmadát a család és a közeli barátok eszik meg, a másik harmada távolabbi barátokhoz kerül, míg az utolsó harmadot a rászorulóknak adományozzák. Egyre gyakoribbá válik, hogy a családok ilyenkor pénzadománnyal is jótékonykodnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik