Foci

Ön épp most tudta meg, hogy vett egy focilelátót Romániában

A Miniszterelnökségi Sajtóiroda közleményben reagált a magyar sajtóban futótűzként terjedő hírre, miszerint kormányunk 1,2 milliárd forintért megvásárolt egy román harmadosztályú fociklubot.

A 24.hu némi hitetlenkedéssel ugyan, de beszámolt arról, hogy a romániai Looktv.ro, és rá hivatkozva a kolozsvaros.ro, majd később minden magyar vezető hírportál azt állította, Magyarország kormánya adófizetői pénzből vásárolt meg egy harmadosztályú román focicsapatot, az FK Csíkszeredát, és klub ebből épít majd stadiont magának.

Sebesen nekiszegeztük a kérdést a Miniszterelnökségi Sajtóirodának, ugyan már, mondják meg mi ebből az igazság?

A válasz így szól:

A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben Magyarország Kormánya nem vásárolt futballklubot Romániában. A Magyar Kormány támogatja a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiát, amelynek létrejötte széleskörű összefogásnak köszönhető, hiszen a beruházáshoz a római katolikus egyház biztosította a telket, a működési költségeket pedig Csíkszereda Megyei Jogú Város és a Bethlen Gábor Alapon keresztül a Nemzetpolitikai Államtitkárság biztosítja. Egy sportlétesítmény pedig nemcsak a profi sportot szolgálja, hanem egyben közösségi tér is. A nemrég átadott csíkszeredai pálya az egyik legjobb példa erre, hiszen a Márton Áron Gimnázium és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai, valamint a futballakadémia sportolói közösen használják. Meggyőződésünk, hogy a nemzeti alapon szerveződő sportegyesületek nagyban hozzájárulnak a külhoni magyarság közösségi- és régiós öntudatának, nemzeti identitásának megerősítéséhez, ezért támogatásuk alapvető nemzetpolitikai érdek.

Közben az FK Csíkszereda részéről Szondy Zoltán, a klub elnöke is megjelentetett honlapján egy “Pontosítást”. A teljes szöveget itt olvashatja. Mi csak idézzük a lényeget:

Tavaly kezdtük el a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium és a Székelyföldi Fociakadémia diákjainak majd otthont adó kollégium építését. Ennek a beruházásnak összértéke 5,5 millió euró. És mint minden egyes támogatás esetében, ezúttal is – az adott szóra épülő megállapodás alapján – a támogatás kétharmada magyar forrásokból van biztosítva, egyharmada pedig csíkszeredai önkormányzati forrásokból. Tehát magyar forrásokból építjük a kollégiumot és a lelátót, Csíkszereda önkormányzata pedig önrészként tanácsi határozattal kötelezte magát, hogy a focipálya meglévő tribünjének rendezésére, futópályára és éjszakai világításra költ. Ez a beruházás tavaly kezdődött, erre mi tavaly kaptuk a magyar önkormányzati forrásokat, idén tehát nem.

Tehát nem a kormány költ minderre, hanem az állami forrást kezelő Bethlen Gábor Alap és nem klubvásárlásra, hanem “kollégiumra és a lelátóra”.

A teljes képért némi háttérinfó. A Bethlen Gábor Alap, amely elkülönített állami pénzalap, 2014 tavaszán juttatott utólagos finanszírozásban 100 millió forintot költségvetésből a Csíkszeredán működő Székelyföldi Labdarúgó Akadémiának, amely a Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok mögötti területen vadonatúj műfüves sportpályát épített fel ebből (alább a képen) és amelyet Darvas-Kozma József esperes 2013 szeptemberében áldott és szentelt meg az avatóünnepségen – számolt be az minderről ékes szóval a kronika.ro. A szabványméreteknek megfelelő pálya a FK Csíkszereda csapat használatában is áll, hivatalos mérkőzéseknek is helyet adhat.

A Bethlen Gábor Alap kiemelt feladata a külhoni magyarság szülőföldjén történő egyéni és közösségi boldogulásának, anyagi, szellemi gyarapodásának elősegítése és kultúrájának megőrzése érdekében támogatások nyújtása. A BGA pénzeszközeinek kezelését ellátó Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. tevékenységével hozzájárul a világ összmagyarsága nemzettudatának erősítéséhez, a magyar-magyar kapcsolatok ápolásához – olvashatjuk bemutatkozásukban.

Ahogy mindkét közlemény egybehangzóan állítja, a Márton Áron Főgimnázium és a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia fejlesztései költségvetésének kétharmadát biztosítják ily módon az Alap forrásaiból, a fennmaradó részt a csíkszeredai önkormányzat teremti elő.

Az FK Csíkszereda az a klub, amellyel 2013. szeptember 25-én együttműködési megállapodást kötött a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, mivel ők támogatják a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiát is.

kronika.ro
A Székelyföldi Labdarúgó Akadémia pályája és lelátója Forrás kronika.ro

Hogy miért? Erről az együttműködési megállapodási első pontja rendelkezik. E szerint az Orbán Viktor által alapított PFLA azért tekint partnerként az erdélyi egyletre, hogy “a labdarúgó utánpótlás minél hatékonyabban és sikeresebben tudja felkutatni a korosztályos fiatalok közül azokat a tehetségeket, akik a későbbiekben hazai és nemzetközi bajnokságokban a labdarúgás hírnevét öregbíteni tudják.”

De ami sport szempontból a lényeg, az a 8. pontban rejlik: “A 16 éves korukat betöltött játékosok, a „Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia” Kollégium és az alközpontok szakembereinek javaslata alapján, a Puskás Akadémián folytathatják tanulmányaikat és pályafutásukat. Az ő átigazolásukkor nevelési költségtérítés nem illeti meg a nevelő egyesületeket.”

Az FK Csíkszereda akadémiája Baróton, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen rendelkezik alközpontokkal, így több ezer gyermeket tanít a labdarúgás alapjaira, játszat korosztályos csapataiban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik