Közélet

Nógrádi elárulta, kik jönnek még, hová megy Orbán, miben jobb Hende a kormányfőnél

A „Tanár Úr” sziporkázott.

A biztonságpolitikai szakértő második rajongói találkozóján ott volt az MNO is. Nógrádi sziporkázott. A portál izgalmas szakmai meglátásai, próféciái közé sorolta, hogy a migránsok nem tudnak integrálódni, nagy részük gazdasági bevándorló és nő a terrorveszély.

Napok óta kapjuk az adatokat az európai szolgálatoktól, hogy egyre több terrorista.

Fekete-Afrikában összeszedik őket, a beszedett pénz egyharmadát a helyi rendőrség kapja. Három dolgot ígérnek nekik, munkát, lakást, jó kocsit. Elhiszik.

A törökök tökéletesen tudják, hogy semmi esélyük bekerülni az Európai Unióba, hát fütyülnek Európára.

Egységes európai tudat Nógrádi szerint nincs, ahogy belátható ideig sajnos nem lesz európai hadsereg sem. Európa vezetői rövid távú politikai céljaikat követik. A titkosszolgálatok egy évvel korábban jelezték a migránsáradatot. A magyar vezetés jól felmérte a helyzetet. Ezt Európa nyilvánvalóan nem fogadta el.

A TEK a vonatról valóban leszedett egy terroristát, kihallgatása tart. A TEK, a miniszter vagy a kormányfő majd nyilatkozik. Reméli nem lesz terrorfenyegetettség, Orbán Viktor pedig néhány napon belül ellátogat egy migrációs kulcsországba.

Jönnek az ukránok is

Nem publikált európai előrejelzés, de ősszel megindulhat a migráció Ukrajnából. A célországok a határ menti országok, Lengyelország, Szlovákia, mi és Románia.

Az oroszok fetrengenek a röhögéstől attól, hogy Ukrajna belép az unióba.

Európa nem globális játékos. Többet fogyaszt, mint amennyit termel. Csak három globális játékos van: az USA, Kína és Oroszország. Nógrádi azt is elárulta, hogy nem fideszes, életében egyszer beszélt Orbán Viktorral, még a szocialista kormányok alatt. A többi párt vezetőjével is jó a viszonya, le is ülnek ultizni. Tízből nyolcszor nyer.

A szakértő nem nevezte meg, de körülírta, hogy Hende Csabával is játszott. Ő mondta neki, hogy nyert ötvenezret a Viktortól. Mivel ő meg nyert harmincezret tőle, a lemondott miniszter pluszban volt. Nógrádit hívta már kormányzati pozícióba az MSZP és a Fidesz is, de alkalmatlan rá. Neki baromi mókás, hogy a média egy része abszolút Fidesz-barát, egy része abszolút Fidesz-ellenes. További részletek itt.

A szakértő szerint Magyarországra is konkrét veszélyt jelent a terror. Az Iszlám Állam feltételezett ügynökei közül néhányat már letartóztattak az európai titkosszolgálatok, kihallgatásuk is megkezdődött. Olyan emberek jöttek be viszonylag nagy számmal, akikről az európai titkosszolgálatok feltételezik, hogy az Iszlám Állam küldte őket.

Igen, mert elmenekültek, nem lehet onnan elmenekülni, aki elmenekül, annak családját egyszerűen lefejezik. Küldték őket? Igen. Úgy néz ki, hogy az Iszlám Állam tökéletesen látja, hogy Európa döntésképtelen, és embereket küld át viszonylag nagy számban, nyilván kialakítva velük a hosszú távú kapcsolatot és a feladatokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik