Foci

A Milan első csapatának küszöbén a magyar srác

Az olasz sztárcsapat, az AC Milan A-keretének játékosaival edzhetett együtt Tamás Krisztián.

Az idei szezonban már a második csapatának számító Primavera gárdájában szerepel az Illés Béla Football Akadémián nevelkedett 17 éves Tamás Krisztián.

A magyar srácot 2011 nyarán három esztendőre szerződtette Milan. A vaol.hu írása emlékeztet, az első évben az U17-es csapatban szerepelt a játékos, majd annyira jól ment neki a játék, hogy a Primavera-csapathoz hívták fel. Ugyan megsérült, de nagyon bizakodó.

A lapnak elmondta, ki is került a keretből a sérülése után, ráadásul nagyon nehéz Aldo Dolcetti 33-as keretében tartósan ott maradni. Később kérte, hogy fél évre adják kölcsön, de a milánóiak marasztalták, azóta pedig újra jó formába került.

Tamás Krisztián azt mondta, tavasszal szeretne a kezdőben szerepelni, és az már most eredmény, hogy mentálisan sokat fejlődött. Azt is hozzátette, sokan játszanak vissza a felnőtt csapatból, Mexes, Muntari, Pato, Strasser vagy a kapus Gabriel gyakran szerepelt náluk.

“Tőlünk már jónéhányan edzettek a felnőttekkel, általában a sérültek helyére, vagy a hiányposztokra hívnak játékosokat. Jómagam is többször tréningeztem már Robinhóékkal – Patóval, Mexess-szel, Muntarival például kimondottan jó viszonyban vagyok. Remekül érzem magam Milánóban” nyilatkozta a vasi lapnak Tamás Krisztián.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik