Közélet

Százharminc bíró száll be a menekültügy miatt

Százharminc bíró segíti ezentúl a Szegedi Törvényszék munkáját a tömeges bevándorlással összefüggő törvények miatt.

A Gyulai Törvényszékről két, a Szolnoki Törvényszékről pedig három bíró már kezdettől munkába áll Szegeden, a többiek 40 fős turnusokban, szükség esetén,  egymás váltva dolgoznak majd – közölte a Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal(OBH) elnöke a Magyar Időkkel.

Az egyes ítélőtáblák és törvényszékek elnökei 90 bírósági titkár és 245 bírósági tisztviselő kirendelését is vállaltak.

Handó Tünde elmondta azt is, hogy a Szegedi Törvényszék gondoskodik a szükséges tárgyalótermek biztosításáról is.

Természetes követelmény, hogy méltó körülmények között fogadják az ügyfeleket – hangsúlyozta az OBH elnöke.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik