Nagyvilág

Tálib lázadók megrohamoztak egy börtönt Afganisztánban, halottak

“Hajnali 2 óra 30 perc körül hat, katonai egyenruhát viselő tálib megtámadta Gazni börtönét. Először felrobbantottak egy autóba rejtett pokolgépet a kapunál, majd kilőttek egy rakétát és betörtek a börtönbe” – tájékoztatott Mohamed Ali Ahmádi, a tartomány helyettes kormányzója.

Az illetékes arról számolt be, hogy az iszlamista felkelők legkevesebb háromszázötven rabot engedtek szabadon, a belügyminisztérium adatai szerint azonban ez a szám eléri a négyszázat. A rajtaütésben legalább négy rendőr életét vesztette, tucatnyian pedig megsebesültek.

Az akció végrehajtását a tálibok magukra vállalták, közleményükben azt írták, hogy az elengedett rabok közül sokakat az általuk uralt területekre szállítottak. Zabihulla Mudzsahid tálib szóvivő azt közölte, hogy a börtön összes foglyát kiszabadították. A dél-afganisztáni Kandahár börtönéből 2011-ben közel félezer rab szökött meg egy, a tálib lázadók által ásott több száz méteres alagúton keresztül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik