Sport

Nem szabad csak elítélni a kokainozó kajakosokat

barath-etele(210x140)(1).jpg (Array)
barath-etele(210x140)(1).jpg (Array)

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke beszélt a Csipes Tamara és Dombvári Bence körül kialakult helyzetről.

A két versenyzőtől a közelmúltban, a dunavarsányi edzőtáborban vettek vizeletmintát, és a doppingtesztjük negatív, a drogtesztjük azonban pozitív lett.

Baráth Etele a Blikk megkeresésére elmondta, számára csak a múlt hét végén derült ki az ügy, amikor Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője ezt nyilvánosságra hozta.

“Április 21-én csak arról tájékoztattak, hogy szabálytalanságot követett el a két versenyző. De Csabai Edvin szakmai igazgató példás gyorsasággal eljárt az ügyben, a versenyzők válogatottbeli kerettagságát azonnal felfüggesztette és javasolta az állami támogatásuk megvonását” – nyilatkozott.

 Fotó: MTI

A sportvezető elmondta, azért nem tettek feljelentést, mert amíg csak szóbeli információik voltak, addig nem léphettek.

“Mire megérkezett a hivatalos dokumentum, addigra a sajtóinformációk alapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság már intézkedett, minden iratot bekért tőlünk” – fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, véleménye szerint mi lesz Csipessel és Dombvárival, így felelt: “Erre nehéz rövid választ adni. Azt viszont tudom, nem szabad csak elítélni ezeket a fiatalokat, támogatni, segíteni kell őket, hogy visszataláljanak a helyes útra.”

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik