Sport

Vívó-Eb: bravúr után kiestek a párbajtőrözők

A nyolcaddöntőben győzött, a negyeddöntőben viszont kikapott, így legjobb esetben az ötödik helyen végezhet a magyar női párbajtőr-válogatott a montreux-i vívó Európa-bajnokságon.

Az első mérkőzésen az egyéniben bronzérmes Szász Emese, valamint Antal Edina és Budai Dorina lépett pástra a többek között az olimpiai és világbajnok Britta Heidemann-nal felálló németekkel szemben. A magyarok taktikusan és jól vívtak, fokozatosan növelték előnyüket, amely a hetedik asszó végén már tíz találatnyi volt. Az utolsó két párharcban ugyan közelebb zárkózott az ellenfél, de így is öttusos győzelem lett a vége. 

A legjobb nyolc között viszont már nem sikerült megismételni a jó teljesítményt. A negyedik asszó végéig egyenlő volt ugyan az állás, azután az olaszok előnybe kerültek, majd egyre jobban elhúztak, s végül nagy különbséggel nyertek. Ebben az összecsapásban már Révész Julianna is szerephez jutott.

A negyeddöntős vereség azt jelenti, hogy az 5-8. hely valamelyikén végez majd a magyar válogatott. Fontos, hogy minél jobb helyezést érjen el, mert a riói olimpián női párbajtőrben csapatversenyt is rendeznek, így elsősorban a válogatottnak együtt érdemes kvótát szereznie. Ebben az esetben ugyanis az egyéni versenyben is indulhat majd automatikusan három magyar a jövő évi nyári játékokon. Márpedig az Eb-n szerzett pontok hangsúlyosan számítanak majd bele az összesítésbe.

Vívó Európa-bajnokság, női párbajtőr, csapat, eredmények:

a 16 között:
Magyarország-Németország 45-40

negyeddöntő:
Olaszország-Magyarország 45-28
Észtország-Franciaország 37-30
Svédország-Oroszország 39-37
Románia-Ukrajna 31-25

A versenyben 14 csapat indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik