Az első két, egyformán pontatlanul befejezett akció után harmadik támadásából – Varga Dénes jóvoltából – megszerezte a vezetést a magyar csapat, amely az első negyedben meglehetősen álmosan, a legkevésbé sem koncentráltan játszott. Ezzel együtt már a nyitó játékrészben jelentős előnyre tett szert Hárai Balázs, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert és Szivós Márton révén (5-1).
A második nyolc percben még inkább edzőmérkőzés jelleget öltött a találkozó, a dél-afrikaiak alig jutottak el a magyar kapuig, helyzetet se nagyon voltak képesek kialakítani, miközben a magyar pólósok sorozatban szerezték a gólokat. A duplázó Hárai alakította 6-1-re, majd a triplázó Varga Dénes 8-1-re az állást a nagyszünetre.
Fotó: MTI
A harmadik felvonást Hárai pompás csavart lövése vezette be (9-1), majd váratlan dél-afrikai találatot követően Vámos Márton ötméteresből módosította az eredményt 10-2-re. Büntetőből született az ellenfél harmadik találata is, amire Bedő Krisztián centergólja jelentett gyors választ, és nem kellett sokat várni Varga Dénes negyedik góljára sem (12-3).
A befejező negyed elején Vámos megúszásgóljával alakult ki a tízgólos különbség először (13-3), majd Angyal Dánielnek köszönhetően másodszor (14-4). Varga Dénes meglőtte ötödik gólját is, a 17-4-es végeredményt pedig a hajrában kétszer is eredményes Erdélyi állította be.
Mivel a csoport korábbi szerdai meccsén a kazahok a papírformának megfelelően legyőzték az argentinokat, eldőlt, hogy a magyarok utolsó csoportmeccsük eredményétől függetlenül megnyerik a négyest, így egyenes ágon a legjobb nyolc között folytathatják szereplésüket.
4. NEGYED
5-8. PERC: A végére rendesen elfáradt a dél-afrikai csapat, Varga Dénes a 15. magyar gól szerzője (4-15). Erdélyi teszi fel a pontot az i-re két pazar góljával, 17-4-re nyert a magyar csapat és így csoportelsőként a negyeddöntőbe jutott.
1-4. PERC: Bő egy percig támadhatott a Benedek-csapat, de Lewis rendre túljárt a fiúk eszén. Végül összejött a közte tíz, Vámos talált be egy kontra végén (3-13). Wingate-Pearse tett róla, hogy egy zámjegyű legyen a különbség (4-13). Egy tetszetős akciót Angyal zárt le egy közeli dobással (4-14).
3. NEGYED
5-8. PERC: Egy támadáson belül kétszer is a keresztlécet találták el a fiúk, marad a nyolc gólos differencia. Büntetőből zárkózik a dél-afrikai gárda, De Carvalho volt az ítélet végrehajtó (3-10). Bedő centerből iratkozik fel a góllövők közé (3-11). Végre egy kihasznált emberfór, Varga Dénes keze sült el (3-12).
1-4. PERC: Hárai villan a felvonás elején, Jagga pedig azonnal válaszolt (2-9). Vámosé a tizedik magyar gól a meccsen, személy szerint neki első a vb-n (2-10).
2. NEGYED
5-8. PERC: Időt kért az ellenfél, de sokra nem mentek vele, túl nagy falat nekik ez a magyar csapat. Már-már hihetetlen, de az ötödik emberelőnyt is kapufával fejeztük be. Varga Dániel talált a kapuba, de két méteren belül állt a társ, így nem adták meg a gólt. Két negyed után 8-1-re vezetünk!
1-4. PERC: Erdélyi hozta el a lasztit a ráúszásnál, Hárai pedig félfordulatból volt eredményes (1-6). Négy emberelőnyünk volt eddig, mindegyik végén a kapufán csattant a játékszer. Egyenlő létszámban annál jobban megy a befejezés, Varga Dénes emelte át a hálóőrt (1-7). Ismét Varga Dénes főszerepben, harmadik kísérlete is a gólvonal mögött végzi (1-8).
1. NEGYED
5-8. PERC: Hárai szerzi meg ötödik gólját a világbajnokságon (0-2). Erdélyi harcolt ki egy ötméterest, amit magabiztosan értékesített is (0-3). Hosnyánszki pontosan a rövidbe, 4-0 ide. Szépít Dél-Afrika, De Carvalho járt túl Decker eszén (1-4). Szívós kapott remek labdát és pofozta be a hálóba (1-5). És ez a vége az első játékrésznek.
1-4. PERC: Rögvest emberelőnybe került a magyar csapat, de nem sikerült élni a lehetőséggel. Két perc után megszületett az első gól, Varga egy lövőcsel után húzta fel a labdát a rövid felsőbe (0-1). Decker véd egyet, majd Fletcher utánozza őt a másik kapuban.
Előzetes: A címvédő magyar válogatott rendkívül magabiztos, 14-5-ös győzelmet aratott a kazah csapat felett a kazanyi vizes világbajnokság férfivízilabdatornájának hétfői nyitófordulójában. A dél-afrikaiak Argentínát győzték le az első körben.
Benedek Tibor együttese szerdán a dél-afrikaiakkal, pénteken pedig az argentinokkal találkozik. A csoport győztese automatikusan a nyolc közé jut, a második és a harmadik pedig a negyeddöntőbe jutásért játszik.