Forma-1

Fölösleges kerékcsere miatt bukta el a győzelmet Hamilton

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat elsősorban annak köszönhetően, hogy a hajrában másképp taktikázott, mint csapattársa, a harmadikként célba érő, címvédő brit Lewis Hamilton.

A 29 éves Rosbergnek ez volt pályafutása 10., idei második futamgyőzelme – sorozatban harmadszor nyert Monacóban -, s az összetettben közelebb férkőzött az élen álló Hamiltonhoz.

A második helyen a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett. A futam nagyobb részében vezető Hamilton pedig a hajrában történt biztonsági autós szakasz közben elvégzett kerékcseréje miatt lett csak harmadik.

Fotó: Europress fotóügynökség

A rajtot Hamilton tökéletesen kapta el, megtartotta az első helyet, mögötte Rosberg és Vettel csatázott egy kicsit az első kanyar előtt a második helyért, de előzés nem történt, így az első kör végén Hamilton, Rosberg, Vettel volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje.

Az élen haladó hármas a verseny első felében hibátlanul vezetett, közülük a 37. körben elsőként Vettel ment ki a boxba kereket cserélni, egy körrel később Rosberg, majd Hamilton kapott új abroncsokat, a sorrend nem változott.

A 64. körben Max Verstappen (Toro Rosso) és Romain Grosjean (Lotus) félelmetes balesete miatt a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót. Hamilton kiállt a boxba új gumikért, Rosberg és Vettel viszont a pályán maradt, így amikor a Safety Car a 70. körben elengedte a mezőnyt, Rosberg, Vettel, Hamilton volt a sorrend a dobogós helyeken.

A hajrában Hamiltonnak nem volt valós esélye az előzésre, bár néhány körig próbálkozott, végül megelégedett a harmadik hellyel, ugyanakkor a leintés után a csapat rádióüzenetben bocsánatot kért tőle, amiért kihívta a boxba a biztonsági autós időszak alatt.

Fotó: Europress fotóügynökség

Rosberg a díjátadó utáni interjúban kiemelte, hogy ezen a futamon Hamilton érdemelt volna győzelmet, a brit címvédő pedig egyrészt gratulált márkatársának, másrészt hangsúlyozta, hogy a csapattal meg kell beszélniük a történteket.

A verseny meghozta a McLaren Honda számára első idei vb-pontjait, miután Jenson Button a nyolcadik helyen ért célba.

A világbajnokság két hét múlva, Kanadában folytatódik.

Monacói Nagydíj, végeredmény (78 kör, 260,52 km), a pontszerzők:

1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:49:18.420 óra
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 4.486 másodperc hátrány
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 6.053 mp h.
4. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 11.965 mp h.
5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 13.608 mp h.
6. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 14.345 mp h.
7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 15.013 mp h.
8. Jenson Button (brit, McLaren) 16.063 mp h.
9. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 23.626 mp h.
10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 25.056 mp h.
leggyorsabb kör: Ricciardo, 1:18.063 perc
pole pozíció: Hamilton

A vb-pontversenyek állása 6 futam után (még 13 van hátra):
pilóták:
1. Hamilton 126 pont
2. Rosberg 116
3. Vettel 98
4. Räikkönen 60
5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 42
6. Felipe Massa (brazil, Williams) 39
7. Ricciardo 35
8. Kvjat 17
9. Nasr 16
10. Romain Grosjean (francia, Lotus) 16
11. Perez 11
12. Sainz Jr. 9
13. Nico Hülkenberg (német, Force India) 6
14. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 6
15. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 5
16. Jenson Button (brit, McLaren) 4

csapatok:
  1. Mercedes 242 pont
  2. Ferrari 158
  3. Williams 81
  4. Red Bull 52
  5. Sauber 21
  6. Force India 17
  7. Lotus 16
  8. Toro Rosso 15
  9. McLaren 4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik