Belföld

Átadták a 63-as út Székesfehérvárt elkerülő szakaszát

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter a mai napon forgalomba helyezte a 63-as számú főút Székesfehérvárt elkerülő három kilométer hosszúságú új nyomvonalon megépült szakaszát. Ugyancsak átadták a 8-as számú főút Székesfehérvár és Csór közötti, 5,5 kilométeres, négy sávosra bővített szakaszát.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) 2015-ig szóló közúthálózat fejlesztési programja keretében számos település mellett épül elkerülő útszakasz, sor kerül a meglévő utak kapacitásának bővítésére, a forgalom biztonságának növelésére – közölte a tárca többek között a FigyelőNettel is. E program keretében épült ki a 63-as számú főút Székesfehérvárt elkerülő, új nyomvonalú szakasza.

A 63-as számú főút kedden forgalomba helyezett, mintegy három kilométer hosszú, Székesfehérvárt nyugatról elkerülő szakasza (I. ütem) az M7-es autópályától a 7-es számú főútig terjed. Az elkerülő útnak köszönhetően csökkenni fog a város átmenő forgalma. A szakasz bruttó 4,4 milliárd forintos építési költségét a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium finanszírozta.

Az elkerülő út – a várható forgalomnagyságnak megfelelően – 2×2 sávos osztott-pályás elrendezéssel, 3,5 méter széles forgalmi sávokkal, középen vezetőkorlát elválasztással valósult meg. A szakasz teljes hosszán a vezetőkorláton vakítás-gátló elemeket szereltek fel.

A tehermentesítő úttal egyidejűleg 65 méter hosszúságú, 3 nyílású, 4 forgalmi sávnak megfelelő szélességű közúti felüljáró épült a budapest-murakeresztúri kétvágányú vasútvonal és a Vásárhelyi út fölött. Ugyancsak megépült az elkerülő út felett a 7-es számú főúton a 41,4 méter hosszúságú, 11 méter szélességű, 2 nyílású felüljáró; a 63-as és 7-es számú főutak kereszteződésében pedig új csomópontot alakítottak ki.

A beruházás 2002 márciusában a Nemzeti Autópálya Rt. irányításával indult meg, a mérnöki feladatokat illetve a mérnök megbízottjának szerepkörét az ÁMI Kft. és az UTIBER Rt. látta el, a kivitelezésre a Betonút Szolgáltató és Építő Rt. kapott megbízást.

A 2015-ig szóló úthálózat-fejlesztési program szerint, a 63-as számú főút Székesfehérvárt nyugatról elkerülő szakaszának (I. ütem) folytatásaként épül meg a csóri útig tartó, több mint 7 kilométer hosszúságú szakasz (II. ütem), új nyomvonalon. Átadására 2005 végén kerülhet sor.

A főút Székesfehérvárt elkerülő teljes szakaszának (I. és II. ütem) elkészültét követően kerülhet sor a 81-es számú főút és a nyugati elkerülő út összekötésére a városon kívül, amely közvetlen kapcsolatot biztosít majd a 81-es főút és az M7-es autópálya között. Ennek a 10 kilométeres útnak az építése várhatóan 2007-ben kezdődik el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik