Az előzetes hírekkel ellentétben a brazil szövetség (CBF) nem fellebbezett Neymar négymeccses eltiltása miatt, hanem tudomásul vette a büntetést, ezzel a támadó számára véget ért a labdarúgó Copa America.
A csapat szövetségi kapitánya, Dunga szombaton még azt mondta, túlzónak tartják a fegyelmi bizottság döntését és igazságos ítéletet szeretnének. A CBF hétfőn közölte, hogy a játékossal egyetértésben belenyugodtak a határozatba, s nem tiltakoznak.
Neymarnak marad a lelátói szurkolás
Fotó: Europress Fotóügynökség
A Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona 23 éves sztárját a Kolumbia elleni, 1-0-ra elveszített csoportmérkőzést követően állította ki a játékvezető, mert a végső sípszó után a labdával nagy erővel megrúgta ellenfelét, majd egy fejelő mozdulattal fenyegette riválisát. Neymar ezt követően az öltözőfolyosón inzultálta a játékvezetőt, ezért kapott négymeccses büntetést, valamint tízezer dolláros pénzbírságot is.