Foci

Tőzsér Dani meglepő módon üzent

Tőzsér Dániel (Array)
Tőzsér Dániel (Array)

A labdarúgó válogatott középpályása a Trollfoci alapítójának kérésére ült gép elé és skypon keresztül szólt a magyar emberekhez.

Tőzsér Dani üzent a TrollFocisoknak, illetve minden szurkolónak

Posted by TrollFoci on 2015. július 21.

 

Ezt a videót Rekop Gyuri barátom kérésére készítem, aki ugyanúgy, mint minden magyar ember nagyon várja ezt a soron következő mérkőzést a románok ellen. Ő is úgy érzi, hogy egy kicsit pánikhangulat alakult ki velünk együtt a válogatott és a magyar nép számára, hiszen – mint tudjuk – már nem Pali a szövetségi kapitány.”

„Szeretnénk ezt egy kicsit helyrerakni úgy, hogy elmondjuk mi, a játékosok is a véleményünket. Semmiféle pánik nincsen a csapatnál és a játékosoknál. Nyilván ez nem egy jó időpont, hogy ilyenkor történt meg ez az edzőváltás, de szeretnénk, ha tudnátok, hogy az új szövetségi kapitánnyal ugyanaz az út folytatódik, mint amit a Palival elkezdtünk.”

„Ez az út jó, működik és erős kövekkel van kirakva. Arra szeretnénk titeket kérni, hogy pozitív hangulatban szurkoljon mindenki a románok ellen. Nem azt mondjuk, hogy rommá verjük a románokat, mert ezt felelőtlenség lenne állítani. De az biztos, hogy – ugyanúgy, mint eddig – száztíz, százhúsz, sőt ezen a meccsen kétszáz százalékot ad majd mindenki, aki a pályán lesz.”

„Ezt garantálni lehet, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ez a mérkőzés győzelemmel érjen véget. Tudjuk, hogy ez mennyit jelent a magyar népnek. Higgyétek el, nekünk minimum annyit – ha nem többet. Meg kell köszönni Pali munkáját, mert nagy dolog, amit ő tett, de ugyanúgy folytatódik a selejtezősorozat, mindent elkövetünk!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik