Szórakozás

Vajna Timi nem mond le 40 milliós autójáról

A milliomos feleség annyira beleszeretett a nyáron kapott tesztautójába, hogy úgy döntött megvásárolja magának.

Vajna Timi komoly üzletasszony, ezért megjelenésére is figyelnie kell. Gyémántüzlete előtt például nem állhat meg egy tragaccsal, természetes tehát, hogy egy luxusautót választott magának. A 40 millió forintot érő Audi R8-ast tavaly nyáron vezethette néhány napig, de annyira oda volt a kocsiért, hogy nagy elhatározásra jutott.

“Szombaton a BAH csomópontban lévő benzinkúton fényképeztem le Vajna kisasszonyt, ahogyan egyedül tankolt az Audi R8-asába. Ami már csak azért is furcsa, mert a róla szóló cikkek szerint az autót csak „ajándékba” kapta pár napra. A rendszámokon is látszik, hogy több mint fél évvel a nagy bejelentés után még mindig ugyanezzel az autóval jár” – leplezte le a dolgot a Blikk olvasóriportere.

A napilap megkeresésére Timi elmondta, hogy pontosan mi is a helyzet: “Még nem az én tulajdonom az autó. A cégem, a Beauty Enterprises Hungary Kft. lízingeli, így még hosszú időbe telik, mire azt mondhatom, hogy a sajátom” – vallotta Vajnáné, aki korábban azt is kijelentette, hogy nem a vagyonáért szereti a férjét, éppen ezért szeretne megállni a saját lábán.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik